„A Hegyvidéken is szükség van a munkánkra”
Gyermekjóléti Alapellátásáért Díjat kapott Gados Tünde, a XII. kerületi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ diplomás szociális munkása. A szakember a szociális vagy pillanatnyi élethelyzetük miatt az intézmény támogatására szoruló gyerekeknek és az őket nevelő családoknak nyújt segítséget.
A segítő hivatások nem tartoznak a legdivatosabb pályák közé. Ön miért választotta ezt?
– Hétgyermekes nagycsaládból származom, a rokonok és a helyi közösség támogatása mindig jelen volt az életünkben. Hosszú éveken keresztül segítettük a szomszédban élő, egyedülálló, vak, mozgássérült férfit. Az iskolából hazafelé tartva mindennap ebédet vittem neki. Édesanyámmal rendben tartottuk az otthonát, bevásároltunk, beszélgettünk vele, odafigyeltünk rá. Úgy gondolom, tudattalanul, de valójában a szüleim terelgettek a szociális munka felé... Édesapám keresztszülei az Istenhegyi úton éltek. Gyermekkoromban rendszeresen nyaraltam náluk, szerettem ott lenni, mert vidéki kislányként a zártnak mondható közösségből teljesen más világba kerültem, és sok mindent megtapasztaltam.
Hogyan került a XII. kerületi Családsegítő és Gyermekjóléti Központba?
– Tizennégy évvel ezelőtt, 1999 májusában egy szociális munkás segítségével. Korábban egy vidéki kisvárosban az idősellátás területén dolgoztam szociális gondozóként, majd a fővárosban egy kórház krónikus belgyógyászati osztályán segédápolói, aztán – visszatérve a szociális területre – az I. kerületi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnál szociális asszisztensi feladatokat láttam el.
Munkáját szociális asszisztensként kezdte a gyermekjóléti csoportban. Milyen feladatai voltak?
– A szociális asszisztens a szociális munkások jobb keze, segítője. Egyfajta „háziasszony” szerepkört lát el az intézményben, előkészít, koordinál, szervez. Fogadja az ügyfeleket, tájékozódik a problémájukról, majd a megfelelő szociális munkáshoz irányítja őket. Mindemellett segíti a szociális munkások adminisztratív teendőit, ügyintézésekbe kapcsolódik be, részt vesz adományok felkutatásában, az ügyfelekhez történő eljuttatásában. Mindezeken felül lehetőségem nyílt a gyerekekkel való közvetlen munkára is. Szociális munkás kollégámmal a szocializációjukat elősegítő gyermekcsoportot vezethettem, továbbá minden évben részt vehettem a számukra szervezett nyári táborokban.
Nehéz megtalálni a közös hangot a gyerekekkel és a szülőkkel?
– Előfordulhat, hogy nem alakul ki bizalmi kapcsolat, ami pedig alapja a segítői munkának. Mindig igyekszem megértéssel, empátiával, toleranciával fordulni mindenkihez, biztosítva őket a támogatásomról. E nélkül persze nehéz is lenne végezni a munkámat.
Már a szociális szférában dolgozott, amikor felsőfokú diplomát szerzett. Miért éppen a szociális munkás szakot választotta?
– Általános iskolai tanulmányaimat ötéves szociális asszisztensi képzés követte. Ez olyan szilárd alapokat adott, ami meghatározta a továbbtanulásomat. Az első kerületi intézménynél töltött éveim alatt kezdtem el a szociális munkás képesítést nyújtó négyéves főiskolai képzést, majd ezt követték az egyetemi tanulmányok, végül a gyermekvédelmi szociális szakvizsga. A kollégák mellett szerzett tudás, tapasztalat természetesen sokat segített a tanulásban, és segít jelenleg is a mindennapokban.
A közbeszédben akadnak félreértések azzal kapcsolatban, mit is takar a szociális munkás végzettség.
– Ez a végzettség felsőfokú, főiskolai, egyetemi tanulmányokhoz kötött. Sajnos, valóban sokan nem ismerik, holott hazánkban is több évtizede jelen lévő szakmáról van szó. A szociális munka célja a „képessé tevés”. A hozzánk forduló, nehézségeik megoldásában elakadó családokat, erőforrásaikat feltárva, problémamegoldó technikák kialakításához segítjük hozzá, hogy egy következő helyzetben már saját erőből is megoldást találjanak. Támogatjuk a szülőket, családokat abban, hogy gyermekük testileg és lelkileg egészségesen fejlődhessen, kiegyensúlyozott családban nőjön fel. Célunk továbbá, hogy a családgondozás folyamatában a szociális munka eszközeivel megelőzzük, elkerüljük más gyermekvédelmi beavatkozások szükségességét.
A gyermekvédelem területén milyennek ítéli a kerületi állapotokat? Jobbak vagy rosszabbak, mint máshol Budapesten?
– Azt gondolom, nincs olyan, hogy rosszabb vagy jobb. Minden kerületnek, településnek megvan a maga sajátossága. A tapasztalataim azt mutatják, hogy a tizenkettedik kerületben talán több hosszú évekre visszanyúló és, mondhatni, megrekedt válási, gyermekelhelyezési problémákkal küzdő családdal találkozunk. A tévhitekkel ellentétben nem kizárólag a gazdaságilag, egzisztenciálisan nehezebb helyzetben lévőkkel foglalkozunk, nem csak ők kerülnek a látóterünkbe. Kvalifikált, magas társadalmi pozíciókat betöltő, anyagi biztonságban élő családok is vannak az ügyfeleink között. Az sem igaz, hogy a Hegyvidéken csak jómódúak élnek. Bizony, egyre több az egzisztenciális krízisbe, a létbizonytalanság szélére sodródó ember.
Hogyan fogadta az elismerést?
– Nagyon megtisztelő, hogy kiérdemeltem a díjat, és rám esett a választás. Jóleső érzés, ha elismerik a munkámat.
(K.)