Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Egyeztetés a Normafáról

Újabb egyeztetés történt a Normafa tervezett rehabilitációjával kapcsolatban, Pokorni Zoltán polgármester legutóbb a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség elnökével folytatott megbeszélést. Lóska János a találkozón elmondta, hogy a közelmúltban jött létre a Bejárható Magyarország Program, amelynek célja, hogy az ország turisztikai célpontjait környezetkímélő sporttevékenységek által, például gyaloglás, természetjárás, kerékpározás, vitorlázás és túrakenuzás, illetve lovaglás révén ismerjék meg az emberek.
A szervezet vezetője jelezte: nagy örömmel vennék, ha a Normafa rekonstrukciója során kialakítható lenne olyan lovas útvonal, amely lehetővé tenné a vidék bejárását anélkül, hogy a tereplovasok zavarnák a gyalogos túrázókat, kerékpárosokat, futókat, pihenni vágyókat. A megbeszélésen egy lovas pihenő kialakítása is felvetődött. A tárgyalópartnerek megállapodtak abban, hogy a szövetség feltérképezi a Normafa és környéke erdészeti és turistaútvonalait, ezt követően pedig javaslatot tesz az önkormányzatnak a felmerült elképzelések megvalósításához.

z.