Ahol mindig minden másképp történik
Az államtól a Brunszvik Teréz-díjat és két Arany Katedra Emlékplakettet, míg a kerülettől az Eötvös József-gyűrűt is átvehette az elmúlt években Palotai Istvánné, a KIMBI Óvoda vezetője, aki most, megbízatása utolsó esztendejében a főváros Bárczy István-díját érdemelte ki. „Lia néni” a szülőkkel való szoros együttműködést, valamint az innovációt, a fejlődést szem előtt tartva alakította különleges hellyé a mártonhegyi intézményt, amely tavaly európai uniós támogatással jelentősen kibővült és megújult.
Ön azon kevés óvodavezetők egyike, aki alapítása óta irányíthatja intézményét. Hogyan kezdődött a kapcsolata a KIMBI-vel?
– Amikor a gyermekeimet nem vették fel az óvodába háromévesen, azt mondták a kerületi tanácsnál, hogy később valószínűleg a Tállya utcába járnak majd, mert ott épül egy óvoda. Ötéves korukig azonban el sem kezdődött az építkezés, ezért a Mackós Óvodába kerültek. A kedvükért a nyolcadik kerületből a Mackósba jöttem át dolgozni, ahol a leendő óvodapedagógusok gyakorlatvezetésével bíztak meg. Két évvel később aztán a szakfelügyelőm váratlanul arra kért, hogy vállaljam el a külkereskedelmi vállalatok által alapított új, Tállya utcai óvoda vezetését. Már az építkezés idején megtörtént a kinevezésem, így az irányításom alatt rendezhettük be az intézményt. Tavaly ünnepeltük az óvoda megnyitásának harmincadik évfordulóját, amikor is megtörtént a bővítés: az önkormányzat beruházásában, az Európai Unió támogatásával négy hónap alatt, határidőre felépültek az új részek.
Nemrég, egy izgalmas projekthetük alkalmából azt mondta: utálja az unalmat. Ezért rendeznek az óvodában ennyi különleges programot?
– Itt mindig mindennek másképp kell történnie! Hiába van például a ballagásnak egy megszokott koreográfiája, mi mégis időről időre változtatunk rajta, most is volt néhány újdonság az ünnepségen. Nekünk, óvodapedagógusoknak fontos, hogy állandóan újítsunk valamit, mert ha csak rutinból dolgoznánk, nem keresnénk újabb kihívásokat, a sikerélményünk is elveszne. Az általunk kidolgozott projekthetekre különösen büszke vagyok, ez ugyanis a szülőkkel, nagyszülőkkel való együttműködésre épült: arra, hogy az ő tudásuk, tehetségük is megjelenhessen az óvodában. Volt, hogy zenészek jöttek el hozzánk, máskor színészek szerepeltek nálunk, de olyan programot is szerveztünk, amelyben a bolgár nagykövet – akinek az unokája hozzánk járt – Bulgáriáról vetített egy filmet, és nemzeti ételeket készített a gyerekeknek.
Mennyire nehéz együttműködésre bírni a szülőket?
– Most talán egy kicsit nehezebb, mint harminc évvel ezelőtt, akkor valahogy jobban összetartottak a környéken élő családok. Ettől függetlenül nagyon jó kapcsolatot ápolunk a szülőkkel; a munkám során mindig is az együttnevelés fontosságát hirdettem. A célunk az, hogy a családok elképzeléseihez próbáljunk igazodni, s ne azt erőltessük rájuk, amit mi, pedagógusok szeretnénk. Úgy vélem, nekünk alapvetően az a dolgunk, hogy a családok nevelőmunkájához hozzáadjuk a pedagógiai tudásunkat. Ezért annak örülök a legjobban, ha olyan szülők választanak bennünket, akik együtt akarnak dolgozni velünk. Hozzá kell tennem: nagyon jónak tartom, hogy itt, a Hegyvidéken minden intézmény más profillal, koncepcióval működhet, és a szülők választani tudnak ebből a sokszínűségből. Jó az is, hogy szoros kapcsolat épült ki az intézményvezetők között, ami előbbre viszi a kerületi oktatás ügyét.
Ez év novemberében lejár az óvodavezetői megbízatása. Miért döntött úgy, hogy másnak adja át a „stafétabotot”?
– Nagyon sok új feladattal jár a kibővített óvoda működtetése, ezeket a teendőket már szeretném az utódomnak átadni. Az utóbbi években alig maradt időm a két unokámra, akikkel elég ritkán találkozom, amióta kikerültek a KIMBI-ből – nagyon vágyom arra, hogy ismét többet foglalkozhassak velük. Persze, iszonyú nehéz harminckét év után elhagyni az intézményt; talán mondanom sem kell, végigsírtam az óvodások mostani ballagását.
Nem kívánja máshol kamatoztatni óvodapedagógusi tapasztalatait?
– Nem szakadok el teljesen az oktatástól. A felnőttképzésben is részt veszek immár huszonöt éve, húsz különböző OKJ-s szakmában vagyok vizsgaelnök – ez irányú munkáimat szeretném tovább folytatni. Ugyanakkor gondolkodom azon is, hogyan tudnám hasznosítani a gyerekek fejlesztésével kapcsolatos tapasztalataimat; a későbbiekben szívesen foglalkoznék a hegyvidéki óvodások tehetséggondozásával, mozgásfejlesztésével, iskola előtti felkészítésével.
d.
A fővárosi pedagógusnap alkalmából Bárczy István-díjat kapott Bálint Beáta, a Városmajori Óvodák vezetője is. Vele készített beszélgetésünket következő lapszámunkban olvashatják.
Palotai Istvánné gyermekkorában, 1957-ben költözött családjával a Zugligetbe. A Virányos Általános Iskolában kezdte tanulmányait, ahol édesanyja is dolgozott. A Márvány utcai Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskolából a Budapesten először a Kiss János altábornagy utcai főiskolán induló Felsőfokú Óvónőképzőbe jelentkezett, itt szerezte meg első diplomáját. Később szociológusként és közoktatási vezetőként is lediplomázott, sőt, testnevelő tanári képesítésével a TF-en elsőként meghirdetett aerobik-szakedző képzést is elvégezte. Síoktatóként harminc éven át óvodástáborokat szervezett a Rozmaring Síegyesületben. A KIMBI Óvodát 1982 óta irányítja. Emellett a felnőttoktatásban képzésért felelős vezetőként is dolgozik: sok óvodai dajka, kisgyermekgondozó, szociális gondozó és ápoló az általa szervezett képzéseken találta meg a hivatását. Bár már nem itt lakik, igazi otthonának mégis a Hegyvidéket tekinti.