Boldog születésnapot, Városmajori Gimnázium!

Váratlan röpdolgozatok, soha nem szűnő, hatalmas nevetések, suttyomban elszívott cigaretták, titkos csókok, fergeteges suli-bulik és megannyi diákcsíny: ez a „VMG-feeling.” A kezdetekkor ötszázan jártak abba a hegyvidéki gimnáziumba, amelyik mára az ország hatodik és Buda legerősebb középiskolájává nőtte ki magát. Az itt végzett diákok között elismert tudósokat, híres színészeket, sikeres zenészeket, olimpiai sportolót, kiváló gazdasági szakembert egyaránt találunk. Nem csoda, hogy nagyon sok kisiskolás álma: tanulmányait a híresen erős Városmajori Gimnáziumban folytathassa.
„Az elmúlt huszonöt év az ismeretlenségből, egy új helyen, tehetséggondozással, sokszínűséggel, versenyekkel és közösségi élettel gazdag iskolát teremtett, amely mára fogalommá vált. Eközben öt éve egy nagyon magas színvonalú kerületi általános iskolával is összeköltöztünk, közös igazgatási intézménnyé alakultunk. Ez nagyon szép karrier, aminek a csúcsa nemcsak az országos versenyeken és az Angelica Leánykórus világhírűvé válásának a szép útján, hanem az iskolák összehasonlításában is elért magas helyezésen található” – fogalmazott Szebedy Tas igazgató, aki bejelentette, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma az elmúlt huszonöt év felelősségteljes munkájáért elismerő oklevelet adott ki a Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola nevelőtestülete részére.
A megalakulás óta eltelt negyed évszázadot egykori és jelenlegi VMG-sek ünnepelték közösen. „Mi van veled? Semmit nem változtál!” – mondatok hangoztak el a könnyes ölelések közepette. Az aulában zenei produkciók, a moziteremben a legfontosabb iskolai rendezvényekről készült felvételek, a színházteremben pedig a színjátszó csoport előadásait bemutató vetítések elevenítették fel a szép emlékeket. Közel nyolcszázan regisztráltak előre a rendezvényre, ám az időközben betoppanó vendégek miatt nehezen lehet megmondani, pontosan hányan vettek részt a programokon.
Cserna Ildikó operaénekes, elballagott majoros diák a jelenleg is az intézményben tanító egykori osztályfőnöke, a világhírű Angelica Leánykar vezetője, Gráf Zsuzsanna zongorakíséretével két olasz dallal örvendeztette meg a jelenlévőket. A produkció mindenkit magával ragadott.
„Nem számítottam arra, hogy ilyen meghatott leszek, alig tudtam elkezdeni az első darabot – mondta Cserna Ildikó, aki nevetve mesélte el gimnáziumi osztálya legnagyobb csínytevését. – Elég sokszor elloptuk a naplót a tanáriból, és saját magunknak igazoltuk a hiányzásokat. Most ez ennyi év után kiderült. De nem baj, én vállalom a felelősséget!”
Ha már a rosszalkodásnál tartunk, jelenlegi diákokat is megkérdeztünk arról, milyen „gaztetteket” követtek már el. A tizedikesek egymásra néztek, és csak ennyit mondtak: „Egyszer palacsintáztunk a matektanárral.” Ezután valamiért mindnyájan csillapíthatatlan hahotában törtek ki, és bármennyire is szerettük volna, nem sikerült rávennünk őket, hogy elárulják, miért is olyan vicces ez a palacsintázás…
Az intézményben húsz és huszonöt éve tanító pedagógusok munkájukért emlékplakettet vehettek át. Köztük van mindenki Éva nénije is, aki a megalakulás óta tagja a tantestületnek. „Tizenöten jöttünk a Táncsics Mihály Gimnáziumból, mi álmodtuk meg, hogy milyen legyen az iskola. A legcsodálatosabb az, hogy a huszonöt évünkkel ott tartunk, ahol a százéves oktatási intézmények. Beírtuk magunkat a középiskolák történelmébe! – mondta büszkén Bíró Éva tanárnő, a rendezvény főszervezője, aki könnyeivel küszködve mondta el, hogy az idén nyugdíjba vonul. – Sokan mondják, hogy válogatott gyerekeink vannak, de ennyire nem lehetnek válogatottak! Mindannyian úgy gondoljuk, hogy egy iskola nemcsak a tanításról, hanem a nevelésről is szól.”

B. M.