Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Pályázat időseknek

Biztonságos Otthon címmel pályázatot hirdet az önkormányzat a Hegyvidéken élő idősek biztonságának növelése érdekében (a részletes kiírás cikkünk mellett olvasható). A 65. életévüket betöltött polgárok, amennyiben a háztartásban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 100 ezer forintot, lakásuk védelmének fokozása érdekében igényelhetik az önkormányzattól, hogy hevederzárat szereljenek fel bejárati ajtajukra.
„A kerületben élők mintegy harmada az idősebb generációhoz tartozik, számukra – különösen, ha egyedülállókról van szó – nagyon fontos, hogy biztonságban érezzék magukat otthonukban” – mondta el az új, első alkalommal kiírt pályázat céljáról Kovács Lajos alpolgármester. A képviselő-testület ötmillió forint keretösszeget különített el a pályázatra, ebből 100-150 lakást tudnak biztonságosabbá tenni.
Kovács Lajos hangsúlyozta, hogy a nyertes pályázóknak mindössze 4000 forint önrészt kell majd fizetniük, a költségek fennmaradó részét a kerület állja. A hevederzár beszerzését, valamint annak beszerelését egy szakcég végzi, amely – tekintettel a nagyszámú megrendelésre – jelentős kedvezményt nyújt a megrendelő önkormányzat számára. A pályázatra június 6-ig lehet jelentkezni, a benyújtott igényeket szociális alapon bírálják el a rendelkezésre álló keretösszeg kimerüléséig.

z.