Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hetkoznapok_mualkotasai1

Hétköznapok műalkotásai

Borcímkék, logók, komplett arculati tervek láthatók a Hegyvidék Galéria új tárlatán. A Magyar Képzőművészeti Egyetem adjunktusa, Auth Attila és tervezőgrafika szakos tanítványainak Jeles! című kiállítása megnyitójára zsúfolásig megtelt a bemutatótér.
Az egybegyűlteket a galéria vezetője, Balázs Attila köszöntötte, aki az eseményre készülve maga is meglepődött, amikor azzal szembesült, milyen nagy múltra tekint vissza az alkalmazott grafika mind hazánkban, mind határainkon túl.
„A szakma első lépéseit Magyarországon az 1500-as évekre tehetjük, de számomra a legérdekesebb felfedezés mégis az volt, hogy a Hitel című folyóirat a mai napig a tizenhetedik század világhírű nyomdásza, a grúz és kínai megrendelőkkel is bíró Misztótfalusi Kis Miklós által kidolgozott karakterkészlettel jelenik meg. Az itt kiállított ötletek fiatal tehetségek ­– jelekből dolgozó jelesek – fejéből pattantak ki” – mondta a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria igazgatója.
Ez egy szubjektív-objektív, objektív-szubjektív, Auth-féle válogatás – fogalmazott Szurcsik József Munkácsy-díjas képzőművész, az MMA levelező tagja, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a tervezőgrafika a hétköznapok művészete, ami „útját állja a slamposodásnak és az eligénytelenedésnek. A jó grafikai dizájn nemcsak felértékeli a hozzá kapcsolódó tárgyat, eseményt, de az életünk részévé is válik. Éppen ezért nagy lehetőség, de nagy felelősség is ez a munka, hiszen a korral együtt lüktető alkotó egy jól eltalált vizuális megoldással akár egy választás eredményét is megfordíthatja” – tette hozzá.Hetkoznapok_mualkotasai2A kiállított anyagot szemlélve rácsodálkozhatunk, mennyi ismerős márkajelzés született a jelesre értékelt tanítványok és az általuk érezhetően körülrajongott mester keze alatt. Auth Attila nevéhez fűződik a többi között a 2-es metró, az Opera, a Budapest Airport és a Budapesti Fesztiválzenekar logójának tervezése, míg Baráth Dávid munkái között találkozhatunk a Hegyvidék kedvelt családi éttermének és pékségének emblémájával is. Szőke Gergely az Ankert szórakozóhelynek készített logójával szerepel, és kiderül, hogy a Libri márkajelzése is egy tanítvány, Rekeczki Roland alkotása.
A kiállításon egy napjainkban méltatlanul elhanyagolt műfaj is képviselteti magát Csordás Zoltán Örkény István Színháznak alkotott plakátjával. Mindezek mellett Szabó Márton, a tavalyi Budapesti Tavaszi Fesztivál arculatának tervezője a Képzőművészeti Egyetem 140. tanévére készített emblémája is megtekinthető a friss, fiatal energiákkal teli tárlaton március 25-ig, kedden, csütörtökön és pénteken 10–18 óráig.

J. Zs.