Honfoglaló magyar festmények
A nagyvilágban elért szakmai sikerei, hazaszeretete és magyarságtudata a hazai festészet nagyjai közé sorolja Holesch Dénest. A fél évszázados emigrációból 1983-ban a teljes ismeretlenségbe hazatérő művész rövid ideig élvezhette az itthonlétet, művei azonban mára kitörölhetetlenül képzőművészetünk gazdag hagyatékát gyarapítják. Munkássága előtt tiszteleg A szabadság rabságában című film, amelyet április 3-án láthat a közönség a MOM-ban. A filmbemutatóhoz kapcsolódik a festő képeiből az Abigail Galéria által rendezett kamarakiállítás, ami két napig belépőjegy nélkül látogatható.
Komoly érdeklődésre tarthat számot az a Holesch Dénesről készült portréfilm, amelyet a MOM Kulturális Központban mutatnak be április 3-án. Fekete Klári egykori maneken, a Hegyvidék régi lakója, A szabadság rabságában című film forgatókönyvének írója és producere nagy lelkesedéssel beszélt lapunknak a Holesch-sztorival való véletlen találkozásáról. A divatszakma révén tett utazásai során Moszkvában, Párizsban, Londonban, a bemutatók utáni múzeumlátogatásokon került kapcsolatba a festészettel. Később egy utazási irodában dolgozott, amikor Holesch özvegye és fia elmesélték neki a kezdetben valóban mesének tűnő, fél évszázados vándorlásukat.
Fekete Klárit először a festő mindenen átsugárzó magyarságtudata érintette meg, majd megismerte a világban elért sikereit, ezért szánt tíz évet – önként, honorárium nélkül – Holesch Dénes életútjának kutatására és művészetének hazai megismertetésére. Mint mondta, leírhatatlan sikerélmény, szüntelen örömforrás volt számára ez a tevékenység, amihez az évek folyamán sikerült lelkes, szintén önként közreműködő csapatot verbuválnia.
A portréfilm teljes mértékben dokumentumok, főképp a festő csodával határos módon meglelt levelezése alapján, többszöri kísérlet után készült el. Mára az életmű jelentős részét is sikerült Magyarországra hozatni. „Hazatért végre a világ festője, ahová mindig is vágyott vándorlása során” – mondta boldogan Fekete Klári.
Mindezeket a történeteket és Holesch Dénes festészetét megismerhetik a nézők az áprilisi filmbemutatón. Anélkül, hogy meglepetéseket árulnánk el, lássuk, mit tudunk a főszereplőről!
A külföldön Denes de Holesch néven ismert művész 1910-ben született Besztercebányán, felvidéki nemesi családban, rangos építészdinasztia gyermekeként. Korán elkötelezte magát a festészettel, diplomáját a Budapesti Képzőművészeti Egyetemen szerezte meg.
Az 1930-as évek nagy vándorlási hulláma – és a becsvágy – elragadta a felvidéki értelmiség legjobbjait, így Holescht is: elindult szerencsét próbálni. Nagy utazásának első állomása, Sanghaj művészetének meghatározója lett, nagybányai alapokra épült, főiskolán elsajátított stílusát erősen átitatja a Kelet művészete. Szenzibilis portréival, a kínai élet zsánerképeivel jelentős sikereket ért el, az ottani sajtó nagy elismeréssel méltatta kiállításait. Hongkong, Japán érintésével bejárta a Fülöp-szigeteket, ahol a fejvadászok között élt, Bali szigetén saját kezűleg építette fel élete első – egyben utolsó – saját házát.
Az ausztrál kormány meghívását elfogadva expedícióra indult, az őslakosokat, az aborigineleket festette és fényképezte. Sydneyben ismerte meg feleségét, az akkor ünnepelt zongoraművészt. A róla készült festményével nyerte el később a New York-i Portréfestők Díjat. Szakmai sikerei ellenére elhagyták Ausztráliát; New Yorkban folytatódott a karriere, elsősorban hírességekről festett portréival szerzett elismerést. Ugyanekkor kezdte festeni különleges, senkiével össze nem téveszthető expresszionista stílusban a mindig mozgásban lévő, egekbe törő lovakat.
Az életéből hátramaradt dokumentumokból feltárul örökös nyugtalanságának, vándorlásának magyarázata. Holesch mélyen elfojtott, egyre erősödő honvágy rabja lett, nem találta, nem élhette meg sehol azt a művészi és emberi szabadságot, amelynek bűvöletében egykor nekivágott a nagyvilágnak. Ezzel magyarázható visszatérése Európába: újabb ragyogó sikerek Franciaországban, ahol megismeri festőművészi példaképét, Picassót, majd a vándorlás újabb állomásai, Anglia, Olaszország, Németország.
Tizenöt államban élt és dolgozott, mire 1983-ban – ötven év távollét után – Magyarországra jött, a végleges letelepedés tervével… Három hét múlva azonban ismeretlen emigráns festőként rákban meghalt egy budapesti kórházban.
Özvegye és fia megpróbálta hazahozatni, begyűjteni a világban szétszórt, galériákban eladásra hagyott, hihetetlenül gazdag életművet. Hamar világossá vált azonban, hogy ehhez nem kapnak hivatalos állami támogatást. Magyarország nem érezte magáénak Holesch festészetét, mert nem ismerte sikereit, és a művészettörténészek nem kutatták bonyolult, homályos élettörténetét.
Önkéntes, kitartó civilek, művészetpártoló amatőrök végezték el ezt az érdekes, időigényes tényfeltáró munkát, valamint az életmű jelentős hányadának hazahozatalát. Fekete Klári és a többiek fáradhatatlanságának köszönhetően Holesch Dénes mára végérvényesen elfogadott lett Magyarországon. A küzdelmekben és sikerekben gazdag élettörténetét bemutató dokumentumfilm (rendezte: Katona Szabolcs, fényképezte: Körtési Béla és Mohi Sándor) minden bizonnyal izgalmas és tanulságos élmény lesz nézői számára.
Antal Ildikó