Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kulonleges_uszoverseny

Különleges úszóverseny

Egy délután erejéig értelmi fogyatékos és halmozottan hátrányos helyzetű, felnőtt- és gyermekkorú sportolók vették birtokba a MOM Sport uszodáját. A Magyar Speciális Olimpia Szövetség első hegyvidéki regionális úszóbajnokságán több mint százhúszan vettek részt.
A verseny – ahogy a szövetség vezetője fogalmazott – nagyszerűen szolgálta a magyar csapat felkészülését a szeptember közepén Belgiumban rendezendő Európa Játékokra. Mint Lengyel Lajos elmondta, a viadal alkalmat adott arra, hogy az edzők éles helyzetben mérjék fel, hol tartanak tanítványaik, milyen változtatásokra van még szükség. Az elnök elismerően szólt a MOM Sport szolgáltatásairól, amelyekkel annyira elégedettek, hogy már most elkezdték a megbeszéléseket a kapcsolat szorosabbra fűzéséről.
A Magyar Speciális Olimpia Szövetség huszonegy sportágban évente nyolcvan-száz versenyt szervez, s ezek egy részét szívesen elhozná a XII. kerületbe. Annál is inkább, mivel a Hegyvidéken már jó tapasztalatokat szereztek: régóta kapcsolatban állnak a Budai Középiskolával, rendszeresen fogadnak onnan önkéntes segítőket, akik hozzájárulnak a sporteseményeik sikeres lebonyolításához. A MOM Sportot irányító Buranits Ildikó nem csupán megerősítette az elhangzottakat, hanem azt is hozzátette, hogy a tervek szerint az idei Fitparádé helyet ad a Magyar Speciális Olimpia Szövetség országos úszóbajnokságának.

-os