Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Szocialis_udules_nyugdijasoknak

Szociális üdülés nyugdíjasoknak

Hegyvidéki nyugdíjasok is nyertek az Erzsébet-program keretében meghirdetett szociális üdülési pályázaton. A részletekről Pokorni Zoltán polgármester, valamint a pályázatok összeállításában és benyújtásában közreműködő Jáky Ildikó számolt be az érintetteknek.
A Kiss János altábornagy utcai gondozási központban rendezett találkozón Pokorni Zoltán elmondta: munkatársa, Jáky Ildikó segítségével közel negyven nyugdíjas pályázó nyert a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány idei szociális üdülési pályázatán. A jelentkezők többsége a néhány napos vidéki üdülés lehetőségét igényelte, de voltak köztük olyanok is, akik gyógyfürdőbelépőkre tartottak igényt.
Jáky Ildikó felidézte, hogy az Erzsébet-program keretében első ízben tavalyelőtt hirdették meg a szociális üdülési pályázatokat, amelyek iránt tavaly nőtt meg igazán az érdeklődés. Bár a pályázatok pénzügyi kerete az idén tovább bővült, ugyanakkor minden eddiginél többen jelentkeztek, így hamar kimerült a támogatásokra elkülönített összeg.
A szociális ügyekkel foglalkozó szervező kiemelte, hogy közvetítésével három kerületi nagycsalád is üdülési lehetőséghez jutott a számukra kiírt pályázaton, illetve az eddigi jelentkezések alapján tíz iskolás különféle tematikus táborokban vehet részt. A fogyatékossággal élők számára meghirdetett pályázat jóvoltából együtt mehet el nyaralni egy kerületben élő sérült fiú és kísérőként az édesanyja. Szerencsére az édesapa is velük tarthat, ő nyugdíjasként kapott lehetőséget a kedvezményes üdülésre.

sz.