Télen és nyáron nyíló levélkaktuszok
A kaktusz szó hallatán a kietlen pusztaságon a perzselő nappal és az élettelen homokkal dacoló, szúrós növények jutnak az eszünkbe. A levélkaktuszok azonban nem itt, hanem a párás, nedves trópusi dzsungelban élnek, ahol bőséges a nedvesség, a napsugarakért viszont néma küzdelem folyik a növények között.
Hogyan képes akkor itt megélni egy forróságra és hatékony víztárolásra berendezkedett kaktusz? Úgy, hogy az árnyékba boruló talajról felköltözik a legfelső lombkoronaszintbe, ahol neki is jut egy kevés az éltető fényből. A növények fejlődése során a kaktuszoknak nem egyetlen csoportja telepedett fel a fákra, hanem több helyen, párhuzamosan zajlottak le ezek a folyamatok, amelyek eredményeképpen új környezethez alkalmazkodhattak, és kiterjeszthették élőhelyüket a száraz vidékeken túlra is.
A terjeszkedés hatására a növények – bár különböző származásúak – egymással hasonlatos kinézetet vettek fel. Így alakult ki a levélkaktuszok csoportja, amelyben a közös vonás a levélszerűen ellaposodó, gyengén tövises, zöld szár.
A rendszertanában azért szerteágazó csoport a külsején kívül még valamiben egységes: ez pedig a nevelés. Mivel a trópusi erdőkből származnak, igénylik a rendszeres öntözést, elengedhetetlen számukra a pára, és sivatagi rokonaiktól eltérően a tápoldatot sem vetik meg. Gyökereik ugyanis nemcsak rögzítik őket az ágvillákban, hanem tápanyagokat is felvesznek az ott összegyűlő, bomló moharétegekből és levelekből.
Virágzási idejük alapján a szobában is nevelt levélkaktuszokat alapvetően két csoportba sorolhatjuk: nyáron nyílókba és télen nyílókba. A kettő között a teleltetési igényekben mutatkozik különbség.
Amíg a nyáron nyílók télen nyugalomban vannak, beérik kevesebb öntözéssel és hűvösebb telelőhellyel, addig a télen nyílók ilyenkor bontják szirmaikat, ezért meleget és vizet igényelnek. Ha nem kapják meg, lehullajtják bimbóikat. Nyáron mindkét csoport tagjait kitehetjük a teraszra, kertbe, ahol kedvükre napfürdőzhetnek.
A nyáron nyílók közül a legismertebb talán a Phyllocactus, amelynek tudományos neve egyszerűen levélkaktuszt jelent. Bár levelekről ebben az esetben sem beszélhetünk, inkább a szár az, ami kiszélesedve, ellaposodva átveszi a levelek alakját, funkcióját. Virágai nyáron nyílnak, kifejezetten nagyok. Színük a fehértől a vörösig terjedhet. Jól teleltethető akár fagymentes, világos lépcsőházban is.
A nyáron virágzók között érdemes kiemelni az éj-királynője kaktuszt, amely különleges virágzása mellett kultúrtörténeti szempontból is érdekes. Az Amerikából származó növény ugyanis akkor került az Öreg Kontinensre, amikor a kaktuszokról még nagyon keveset lehetett tudni. A csodaszép virág rengeteg hódolót szerzett magának a 18. század derekán, és hozzájárult a kaktuszok népszerűségének ugrásszerű növekedéséhez.
A télen virágzó levélkaktuszok közül a legismertebb, legelterjedtebb karácsonyi kaktusz mellett kiemelést érdemel a Marniera nemzetség, amely az éj-királynője rokonságába tartozik, de hajtásai egészen különleges alakúak, leginkább egy páfránylevélre emlékeztetnek. A marnierák ezáltal a levélkaktuszok csoportjának talán legérdekesebb megjelenésű fajai, amelyeknek a virágzás idején sincs szégyenkeznivalója, nagy, világos virágai este nyílnak.
(Barta)