Tuba Tóbiás ismét eljön hozzánk
Szóljon a vidám „um-pa, um-pa”, Tuba Tóbiás március 29-én ellátogat a MOM-ba! Nyugalom, minden maradt a régiben, aki eljön, szórakozhat egy jó ügy érdekében! A jegybevételt a Böjte Csaba által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány kapja, így a rászorulókat szórakozva támogathatja. Lukácsházi Győző, Tóbi egyik szülőatyja elmondja, miről marad le, aki a produkciót kihagyja.
Rég találkoztunk Tuba Tóbiással. Merre barangolt eddig?
– Balogh Sándorral 2002-ben elhatároztuk, hogy szeretnénk egy olyan játékot írni a gyerekeknek, ami bemutatja a szimfonikus zenekarok hangszereit. Így született meg Tuba Tóbiás, aki 2003-ban lépett fel először az IBS színpadán, és a Hegyvidékre is többször ellátogatott.
Tóbiás ugyanúgy szól majd a gyerekekhez, mint tizenkét évvel ezelőtt?
– A darabon nem érdemes változtatni, mert sikerült elsőre jól megírni. A meglepetés talán annyi, hogy ezúttal Gryllus Vilmos is megjelenik a színpadon, a hangszeresek pedig a kiváló Szegedi Szimfonikus Zenekar tagjai lesznek szerzőtársam, Balogh Sándor vezényletével. A szólisták azonosak a tizenkét évvel ezelőtti csapattal. Úgy gondolom, ha ügyesen tálaljuk a gyerekeknek ezt a minőségi kultúrát, akkor ugyanazt a hatást kell kiváltania, mint először. Természetesen a világ változik. A technikai robbanás miatt a fiatalok inkább a számítógép előtt ücsörögnek, vagy a telefonjaikkal szórakoznak, de erre én azt mondom, muszáj kiszakítani őket ebből a világból. Tuba Tóbiás zenéje, mondanivalója és játéka ma is aktuális.
Ez a siker titka?
– A Szegedi Szimfonikus Zenekar – amelynek egyébként tizenkettedik kerületi lakosként az igazgatója vagyok – elsőrendű feladatai közé tartozik az ifjúság nevelése. A tagok nagyszerű művészek, mindenféle feladatnak meg tudnak felelni. A gyerekeket akarjuk szórakoztatni úgy, hogy közben tartalmas programokat nyújtunk. Az általuk alkotott közönség a legérzékenyebb. Azonnal megérzik, ha valamit nem őszintén csinálunk a színpadon.
Miért pont Tuba Tóbiás a főszereplő, nem pedig „Brácsa Marcsa?”?
– Tubásként végeztem annak idején a Zeneakadémián, tehát nem véletlen, hogy Tuba Tóbiás szemüvegén keresztül ismerhető meg az összes többi hangszer – de a tubát csak picivel szeretem jobban, mint a többi zeneszerszámot. Mindnek nagy rajongója vagyok, és kötelességemnek érzem felhívni a gyerekek figyelmét ezekre a csodákra.
Tuba Tóbiással március huszonkilencedikén a MOM Kulturális Központban találkozhatunk. A nagy visszatérés egyik különlegessége, hogy a jegybevétellel a Böjte Csaba által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítványt támogatják. Hogyan ajánlaná az előadást azoknak, akik még nem találkoztak Tóbival?
– Egy óra tökéletes kikapcsolódás vár a kicsikre és a felnőttekre is. Az erdélyi gyerekek számára ez egy nagyon jó ügy, a mieinknek pedig izgalmas találkozás, hiszen egy kisebb csapat érkezik Déváról. Az első perctől láthatja majd mindenki, hogy a zenészek mennyire élvezik a játékot. Ha a színpadon álló művész – legyen az zenész, mesemondó vagy színész – élvezi, amit csinál, akkor a közönségét megfogta ezzel!
Boussebaa Mimi
A március 29-i előadásra jegyeket a MOM Kulturális Központban vásárolhatnak az érdeklődők.