Virányosi szavalóverseny rendhagyó végeredménnyel
Az idén is a Virányos Általános Iskolában találkoztak a Hegyvidék legjobb 3–4. osztályos versmondói, akik a szokásoknak megfelelően szabadon választott versekkel érkeztek a kerületi szavalóversenyre. Egyetlen kikötés volt csupán, a szervezők azt kérték a gyerekektől, hogy a költemények vagy prózai művek valamilyen módon kapcsolódjanak a négy fő elemhez, a tűzhöz, a vízhez, a földhöz vagy a levegőhöz.
A magyar irodalom jeles képviselőitől szólaltattak meg műveket a gyerekek, akik közül többen – ahogy a Rák Kati és Balázsovits Edit színművészeket is soraiban tudó zsűri nevében a szavalókat köszöntő Sikota Krisztina örömmel megállapította – már tavaly részt vettek a versenyen. Az önkormányzat kulturális és oktatási bizottságának elnöke szerint tiszteletre méltó, hogy a diákok évről évre közönség előtt is bemutatják tudásukat.
Talán a tapasztalat is közrejátszott abban, hogy az idei viadal színvonala minden előzetes várakozást felülmúlt. Rák Kati külön kiemelte a versek nehézségét, mint mondta, némelyik elhangzott szöveg még a rutinos színészeken is kifog, a gyerekek azonban ezeket is hibátlanul mondták el.
Nem véletlen, hogy a harmadikosok versenyében két különdíjat és két harmadik helyet is kiosztottak, így senki sem ment haza üres kézzel. A győzelmet a virányosi Török Luca Kata szerezte meg.
Ennél is nehezebben született meg a döntés a negyedikesek vetélkedőjében. Itt egy különdíj mellett rendhagyó módon – ehhez hasonló még nem fordult elő a virányosi verseny történetében – két induló, a Jókai iskolába járó Pauer Pál és a Semmelweis iskola tanulója, Sahin-Tóth Márton is első díjat kapott.
(-os)