Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kozmeghallgatas_a_polgarmesteri_hivatalban

Közmeghallgatás a polgármesteri hivatalban

Veszélyes fákról, szabálytalanul sétáltatott kutyákról, megnőtt autóforgalomról és egy újonnan kialakítandó útról egyaránt szó esett az önkormányzat közmeghallgatásán, amelyen a kerület lakói Pokorni Zoltán polgármesternek és munkatársainak tehették fel közérdekű kérdéseiket.

Ismét sokféle témában fordultak a lakók az önkormányzat vezetéséhez a polgármesteri hivatalban megtartott ez évi közmeghallgatáson. Volt, aki a Szilágyi Erzsébet fasornál található veszélyes fák miatt kért intézkedést – ezek, mint kiderült, BKV-területről lógnak át lakóterületre –, más a Városmajorban szabálytalanul szabadon engedett kutyák miatt panaszkodott. A Magyar jakobinusok terén, egy hölgy beszámolója szerint, kisebb esőzés után is megáll a víz, főképp amiatt, mert a Gyógyfű utcából a víz által kihordott föld, homok eltömíti a lefolyókat.
Többek szerint rendkívül veszélyes a Tamási Áron utca járda nélküli szakasza, és problematikusnak nevezték, hogy a Tamási iskola által vonzott nagy autóforgalom csak tovább növekedhet az intézmény újabb bővítésével. Az iskola mellett élő egyik tulajdonos a tervezett új épület kapcsán a helyszínválasztást kifogásolta. Egy Lidérc utcai lakó arra hívta fel a figyelmet, hogy a szomszédjuk a szabályokat áthágva épített focipályát a telkén.
A Csillebércen élők közül ketten a Névtelen utca megnyitása iránt érdeklődtek, míg más arra kérdezett rá, mikor kezdődik a Széll Kálmán tér átépítése. A Harangvölgyből egy úr a többi között a Mátyás király út erdei szakaszán tapasztalható, engedély nélküli átmenő forgalom ellenőrzését kérte, valamint arra volt kíváncsi, mikor teszi közzé az önkormányzat a Normafával kapcsolatos Natura 2000-es hatásvizsgálatok eredményeit.
Pokorni Zoltán polgármester elmondta, hogy a nem önkormányzati, hanem például a főváros közlekedési, vagy köztisztasági vállalatát érintő feladatok kapcsán az illetékes társaságok intézkedését kérik. Hozzátette, a Hegyvidéki Útfejlesztési Testület mérlegeli majd a Tamási Áron utcai járdaépítés és a Gyógyfű utca fejlesztésének lehetőségét.
A csillebérci Névtelen utca kiépítése, mint elhangzott, rendkívül bonyolult és költséges feladat: az utca tizenhat helyrajzi számon húzódik keresztül, ezek közül négy ingatlan tulajdonosaival még nem tudtak megállapodni – egy esetben valószínűleg kisajátítási eljárást kell majd indítani. A jogi procedúra egy éven belül lezárulhat, ezt követően kezdődhet el az építkezés, amennyiben lesz rá pénz. Mivel az út kialakítása a területrendezéssel, kisajátítással, útépítéssel a becslések szerint mintegy 220 millió forintba kerülne, ezért az önkormányzat hozzájárulást vár majd az érintett lakóktól az építkezés költségeihez, hiszen a fejlesztéssel jelentősen növekedik az ingatlanaik értéke.
A Lidérc utcai magánépítkezés kapcsán az építésigazgatási iroda vezetője, Ráduly Tímea elmondta: megtévesztették az önkormányzatot, mert úgy alakítottak ki engedély nélkül futballpályát, hogy arra földréteget szórtak a használatbavételi engedély kiadása miatt tartott helyszíni szemle idejére. A polgármester hozzátette: az ügy felháborító, és amint megtudták, mi történt, haladéktalanul értesítették az építésfelügyeletet.
Pokorni Zoltán a szabálytalanul sétáltatott kutyákkal kapcsolatban fokozottabb odafigyelést vár a Hegyvidéki Rendészet részéről, míg a Mátyás király utat „menekülőútként” használó autósok miatt arra kérte a kerületi rendőrkapitányság vezetőjét, ellenőrizze munkatársaival az ott közlekedőket. A polgármester bejelentette, előreláthatólag e hónap végén készül el a Normafát és környékét érintő Natura 2000-es vizsgálat, amelynek eredményeit közzéteszik az interneten.
A Széll Kálmán tér átépítése, ami fővárosi feladat, a polgármester tájékoztatása szerint a környéken lakók fellebbezései, valamint a vesztes cégek által megtámadott közbeszerzési pályázat elhúzódása miatt szenvedett jelentős késedelmet. Információi szerint az átépítés tavasszal kezdődhet, ami komoly próbatétel lesz mindazok számára, akik a környéken élnek, vagy rendszeresen arrafelé közlekednek.

d.