Önkéntesek takarítottak a Normafánál
Többéves múltra visszatekintő együttműködés zajlik a Hegyvidéki Önkormányzat és a XII. kerületi székhelyű Beiersdorf Kft. között: a Nivea-termékek gyártója és forgalmazója támogatja a nyári hónapokban igénybe vehető ingyenes szolgáltatást, az UV-riasztást. A gyümölcsöző kapcsolat most újabb szakaszába lépett, ezúttal a társadalmi felelősségvállalás és a környezetvédelem területén.
A cég önkéntesen jelentkező dolgozói megtisztították az eldobált hulladéktól az Anna-rét alatti területet, a Tearózsa út környékét, valamint a gyermekvasút Normafa megállója mögötti erdőrészt. Nagy Andrea HR-vezető elmondta, mindenképpen olyan munkát szerettek volna végezni, ami a Hegyvidék épülését és az itt élők érdekeit szolgálja.
A Hegyvidéki Önkormányzat áprilisban vette át a Normafa kezelését. „Azóta egyebek mellett megújult a Libegő felső végállomásánál található játszótér. A Pilisi Parkerdő Zrt.-t azzal bíztuk meg, hogy naponta takarítsa a háromszázhatvan hektáros Normafa leginkább látogatott negyvenhektáros részét. Ennek máris megvan az eredménye, hiszen végre rendezettek, tiszták a népszerű turistaútvonalak, pihenőhelyek” – foglalta össze az utóbbi bő fél év tapasztalatait Mikó Gergely, az önkormányzati tulajdonú Normafa Fenntartó és Üzemeltető Intézmény igazgatója.
Hozzátette, hogy a kevésbé intenzíven használt területek gondozásakor szívesen veszik az önkéntesek segítségét. A Természet- és Környezetvédelmi Polgárőr Egyesület közreműködésével kerületi diákok már több alkalommal végeztek önkéntes munkát a Normafánál. Nemrég az Arany János iskola tanulói újrafestették az erdei bútorokat, valamint a parkolási és behajtásgátló oszlopokat a parkolónál, a lejtő tetején és a tündérhegyi kőfejtőnél.
A jövő évi tervekkel kapcsolatban Mikó Gergely kiemelte: a Normafa Fenntartó és Üzemeltető Intézmény (amely a mostani szemétszedéshez biztosította az eszközöket és a hulladékgyűjtő konténert, valamint kijelölte a helyszíneket) saját munkatársakkal oldaná meg a takarítási, parkgondozási feladatokat.
sm