Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Oromuszas_akadalytalanul

Örömúszás akadálytalanul

Adománygyűjtő családi úszóversenyt szervezett a Mozdulj! Közhasznú Egyesület. A második alkalommal megrendezett program idei bevétele is a Gézengúz Alapítvány munkáját segíti.

A Mozdulj! Közhasznú Egyesület a sport révén szeretné felhívni a figyelmet a sérült emberek és különösen a gyerekek társadalmi integrációjának fontosságára. A szervezet az idén második alkalommal rendezett úszóversenyt a Testnevelési Egyetemen.
„Lehetőséget szerettünk volna teremteni a versenyzésre, a közös úszásra azoknak a gyerekeknek, akiknek egészségi állapotuk miatt erre csak ritkán, vagy egyáltalán nincs lehetőségük. A nevezésekből származó több mint százezer forintos bevétel, a tavalyi évhez hasonlóan, ezúttal is a születésükkor károsodott gyerekek rehabilitációjával foglalkozó Gézengúz Alapítványt illeti meg” – foglalta össze a legfontosabbakat dr. Tálos Marianna, aki testvérével, Tálos Mónikával közösen szervezi a sportrendezvényt.
A Testnevelési Egyetem erre az alkalomra ingyen biztosítja uszodáját az egyesületnek. „Ez óriási segítség, hiszen nem bővelkedünk szponzorokban. Ezért is jár a köszönet az ajándék csokoládékat biztosító Nestlének, a gyerekpezsgőt szállító Vitapressnek, valamint Mázás Józsefnek, aki az érmek megvásárlásával támogatta az eseményt” – mondta Tálos Marianna, aki külön is megemlítette Kováts Adél színművész, Varga Zsolt olimpiai bajnok vízilabdázó, valamint Szalkay Orsolya és Zsoldos-Rédei Kata válogatott vízilabdázók nevét. Ők nem csupán elfogadták a versenyre szóló meghívást, hanem úszásukkal segítették is a fiatalokat.
A magyar paratriatlon-csapat szövetségi kapitánya, dr. Litovecz Anna és Varga Zsolt fővédnökségével meghirdetett viadalra 156 nevezés érkezett, a résztvevőket öt kategóriába sorolták. Figyeltek arra, hogy az egymással versengő gárdákban épek és sérültek is helyet kapjanak. Egyetlen kivétel azért akadt, a családi váltóban az ép úszóknak külön versenyt is szerveztek. Minden induló apró ajándékokat, köztük egy mézeskalács medált kapott, a legjobbak éremdíjazásban részesültek.
„Reméljük, hamarosan kialakul egy állandó uszodai közösség, amelyből talán a jövő paralimpikonjai is kikerülhetnek – hangsúlyozta Tálos Marianna. – Addig is azon dolgozunk, hogy a sportolás élménye, egészségi állapottól függetlenül, mindenki számára természetessé váljon.”

(-os)