Sokszínű Hegyvidéki Fitparádé
Telt ház, FitModel World választás és erős emberek az első napon, az egész családot megmozgató, vadonatúj aerobikprogramok a másodikon – röviden így lehet összefoglalni a Hegyvidéki Fitparádé idei eseményeit. A XII. kerület legnagyobb sportrendezvénye az idén is a nem olimpiai sportágak, valamint a diák- és tömegsport ünnepe volt.
Két nap alatt több mint tízezren vettek részt a tizenkettedik, a MOM Sportban pedig sorrendben a hetedik alkalommal megrendezett Hegyvidéki Fitparádén. „Huszonegy országból közel ezerötszázan álltak rajthoz a különböző bemutatókon, valamint bajnokságokban. Az utóbbiak közül több már része a nemzetközi versenysorozatoknak” – mondta el lapunknak Buranits Ildikó, a rendezvény ötletgazdája és főszervezője.
A program legfontosabb, egyúttal legnézettebb eseményének ismét a FitModel World bizonyult, amelyen 67 nő és 37 férfi versenyző lépett a színpadra, hogy meggyőzze felkészültségéről a szakértő zsűrit. A végső győzteseket, Czine Szilviát és Bogár Jánost a kategóriák első helyezettjei közül választották ki.„Büszkék vagyunk arra, hogy a FitModel World legjobbjai kivétel nélkül nemzetközi karriert futottak be. Nem véletlen, hogy a versenyen ma már a top ötbe is nehéz bekerülni” – jelentette ki Buranits Ildikó, akivel a női győztes is egyetértett. Mint a háromszoros világbajnok és az Arnold Classicon második Czine Szilvia elmondta, eddig négyszer indult a FitModel Worldön, azonban eddig meg kellett elégednie két kategóriagyőzelemmel.
„Ez talán a legfontosabb magyarországi verseny, ezért szerettem volna mindenképpen megszerezni az elsőséget, ami végre sikerült” – mondta boldogan Czine Szilvia, hozzátéve, hogy a hegyvidéki győzelem egész pályafutása egyik legszebb eredménye. A kétszeres világkupagyőztes, Európa-bajnok Bogár János is jelentős sikernek tartja a FitModel World megnyerését, ami reményei szerint újabb lökést ad fitneszmodell-karrierjének, valamint hozzájárul ahhoz, hogy személyi edzőként is előre léphessen.
„A Hegyvidéki Fitparádé megmutatta, milyen sokszínű és mennyire népszerű a sport, ami kortól és nemtől függetlenül képes megmozgatni az embereket – foglalta össze tapasztalatait Szekeres Pál. A fogyatékos emberek társadalmi felzárkóztatásáért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy a kormányzat kiemelt figyelmet fordít a sport támogatására. – Az öt látványsportágban a kormányprogramnak köszönhetően ötven százalékkal nőtt az aktívan sportolók száma. Azt szeretnénk, ha ez a többi sportágban is így lenne, hiszen az a cél, hogy minél többen mozogjanak rendszeresen.”
Szekeres Pál szerint ennek érdekében a nem olimpiai sportágak is sokat tehetnek. Éppen ezért a kormányzat arra biztatja a szakszövetségeket, hogy minél több rangos versenyt „hozzanak” Magyarországra, mert a tapasztalatok szerint ezek tudnak leginkább kedvet adni a sportoláshoz. „Minden elismerés megilleti a Hegyvidéki Fitparádét, hiszen már eddig is számos nemzetközi versenysorozatnak, az idén a többi között a szkander-világkupának adott otthont” – hangsúlyozta Szekeres Pál.
A karnyomáson kívül az első napon további „nehéz” sportok szerepeltek a programban: a Louie Koncz Classic International női és férfi testépítő verseny, a fekvenyomó-bajnokság, a Hungarian Cross Chellenge, a Street Workout Challenge, valamint a Strongest Team Challenge. Nagy sikert arattak a harcművészeti bemutatók – a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia kempósai is felléptek – és a diákolimpia küzdelmei. Kispályás fociban az V. és VI. kategóriában a lányoknál a Budai Középiskola, a fiúknál a Városmajori Gimnázium, míg a II. korcsoportosok úszóversenyén – amelyen több mint százan indultak – a 10x25 méteres vegyes váltóban az ELTE iskola szerezte meg az első helyet.
Vasárnap a könnyedebb, elsősorban aerobikjellegű mozgásformák kaptak nagyobb hangsúlyt a rendezvényen. A sportcsarnokban minden órában más és más csoportos edzést és tréninget próbálhattak ki az érdeklődők. Köztük volt Kovách Marcell és felesége, Réka, akik barátaikkal együtt második alkalommal vettek részt a Hegyvidéki Fitparádén.„Tavaly a feleségemmel terepszemlét tartottunk, akkor inkább nézelődtünk, most viszont egy társasággal kifejezetten azért jöttünk, hogy bekapcsolódjunk néhány edzésbe” – mesélte Kovách Marcell, akinek különösen a szabadtéri spinning (biciklizés) tetszett, ahogyan nevetve fogalmazott, ebben végre sikerült legyőznie a feleségét.
Az uszodában a Magyar Speciális Olimpia Szövetség regionális úszóversenyt rendezett, a külső medencében pedig a Hegyvidék Kupa vízilabdameccseit bonyolították le. Ezen a házigazda Hegyvidék SE ezüstérmet szerzett.
„Jó volt látni, milyen sokan döntöttek úgy, hogy a vasárnapjukat a sportnak, a mozgásnak szentelik” – emelte ki Váczi János alpolgármester. Mint mondta, ez a jövő iránya, hiszen az önkormányzat azt szeretné, ha a kerületiek nemcsak nézői, hanem aktív alakítói lennének a Hegyvidéki Fitparádénak, és minél nagyobb számban kapcsolódnának be a sportprogramokba. „Erre minden esély megvan, hiszen a Hegyvidéki Fitparádé az egyik legnagyobb, egyúttal leglátogatottabb tizenkettedik kerületi sportesemény, amely kiválóan szolgálja az egészséges életmód és a mindennapos mozgás ügyét” – folytatta Váczi János, hozzátéve, hogy az idén is rengeteg látogató volt. Csak az első napon az ingyenes belépésre jogosító Hegyvidék Kártyára 2000 karszalagot adtak ki, összességében pedig ennek a sokszorosát tette ki a vendégek száma.
M.