Egy kedvenc film Norvégiából

A MOM Kulturális Központ és a Hegyvidéki Önkormányzat kulturális programsorozata keretében hónapról hónapra egy-egy ismert ember hozza el kedvenc filmjét, egyúttal mesél választása okáról. Kovács „Kokó” Istvánt, Novák Pétert, Kovács Ákost és Benedek Tibort is láthattuk már „új szerepben”.
Ezúttal a sorozat ötletgazdájáról, Pokorni Zoltánról tudtunk meg számos érdekességet. A többi között az is kiderült, hogy nagyon jól mosogat, kevés ételt tud főzni, ellenben azokat jól készíti el. „Viszont énekelni nem tudok... – tette hozzá a polgármester, nem véletlenül. – Menyhárt Éva, a Kulturális Szalon vezetője hallotta, ahogy az est beharangozó plakátjáról két hölgy beszélget, és az egyikőjük döbbenten ezt mondja: »Nem is tudtam, hogy a polgármester tud énekelni.«”
Meglepő, de a filmkedvelő polgármesternek és családjának húsz évig nem volt otthon televíziója, és a készüléket most nyáron is csak a foci-vb idejére kapcsolták be. Bizonyára azt is kevesen tudják, hogy Pokorni Zoltán az északi filmek szerelmese, ahogy fogalmazott, lenyűgözi a csendességük, szótlanságuk, hétköznapiságuk. „Az egész arról szól, hogy az élet keserű, kibírhatatlan, ugyanakkor valahol fantasztikusan boldog” – fogalmazott.
Egyik kedvence, a norvég Dalok a konyhából szintén ezt az érzést sugallja a nézőnek. Az ötvenes években játszódó filmben egy svéd otthonkutató intézet egyedülálló norvég férfiakat tanulmányoz. Folke (Tomas Norstörm), az intézet egyik alkalmazottja azt a feladatot kapja, hogy megfigyelje Isak Bjørvik (Joachim Calmeyer) konyhai szokásait. A kutatás szabályai szerint Folkénak egy magasított székről kell figyelnie úgy, hogy a vizsgált személlyel nem léphet kapcsolatba, még beszélnie is tilos. Egy idő után a két magányos férfi mégis elkezd egymással kommunikálni, végül a hideg közönyből barátság születik.
Az abszurd, ámde elgondolkodtató komédia olyan örökérvényű kérdéseket pedzeget, amik minden ember életében felmerülhetnek. „Ennek a filmnek három síkja van. Az első a barátság születése, s hogy az milyen apró gesztusokból bomlik ki. A másik, hogy az emberben mikor érik meg a döntés, hogy kiszáll egy nagy rendszerből, valamiből, ami már nem emberi. A harmadik síkban finom utalások vannak a második világháborúra, a koncentrációs táborokra” – magyarázta Pokorni Zoltán, akinek a kedvenc jelenete az, amikor a konyhában elhangzik az első szó.
A polgármester választott filmjével az emberi kapcsolatok fontosságára szerette volna felhívni a figyelmet. „A magány és a belőle fakadó görcsök alapvető élmények, gondok. A Dalok a konyhából is erről szól. Ahhoz, hogy valakit elfogadjunk, az kell, hogy ne a jelenbe vetve lássunk pillanatképeket, hanem ismerjük fel az illetőben rejlő gyereket. Magunkban hordozzuk az egész életünket. Ezért szeretjük a gyermekeinket, akiket születésüktől fogva ismerünk. Negyvenévesen, kopaszon is látjuk benne az aranyos, bájos, pufók pockot, aki valaha volt. A házastársaknál is így van ez. Az idő, amit együtt töltünk, bennünk marad. Ez kell ahhoz, hogy a másikat elfogadjuk.”
A vetítés végén lassan, csendben távozott a közönség a MOM színházterméből. A kijáratnál találkoztunk Máriával és férjével, Károllyal. „Teljesen magával ragadott a történet. Nehéz most bármiről is beszélni. Nagyon jól éreztem magam, rég volt már részem ilyen élményben” – mondta az idős nő, akit férje szakított félbe. „Mancikám, megérkezett a taxi.” Az idős házaspár egymásba karolt, majd óvatos mozdulatokkal beszállt az autóba. A férfi letekerte az ablakot, és mosolyogva így szólt: „Egy igazi konyha nő nélkül nem is konyha…”

BM