Felavatták Boldog Teréz anya hegyvidéki szobrát
A jótékonyság nemzetközi napján szobrot avattak Boldog Teréz anya tiszteletére a róla elnevezett téren. A szentet ábrázoló alkotást Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége, Mira Hoxha, Albánia nagykövetasszonya, Pokorni Zoltán polgármester, valamint Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius leplezte le ünnepélyes keretek között.
„Zavarba ejtő, mondhatnánk, kényelmetlenül példamutató életet élt, nap mint nap szembenézett az általunk elképzelhetetlen nyomor és kilátástalanság szörnyű jeleneteivel. Nem távoli adományozóként könnyített lelkiismeretén, hanem évtizedeken át bírta lelkierővel a jelenlétet Kalkutta nyomornegyedeiben” – mutatta be Pokorni Zoltán Boldog Teréz anyát, akinek szobrát a jótékonyság nemzetközi napján avatták fel a Mártonhegyen, a nevét viselő kis téren.
A Hegyvidék polgármestere elmondta, hogy Teréz anyát a média sztárrá akarta faragni, de ő minden kitüntetés, minden királyi, elnöki fogadás és a Nobel-békedíj átvétele után is makacsul visszatért pártfogoltjai közé. Ugyanakkor a média javára írható, hogy milliókkal ismertette meg személyét és cselekedeteit, hogy elgondolkodtasson bennünket az önzetlenség, a segíteni akarás egyszerű, hétköznapi természetességéről. Pokorni Zoltán megemlítette, hogy a Teréz anya által alapított Szeretet Misszionáriusai rendjéhez ma már négyezer apáca és négyszáz szerzetes tartozik, gyógyító-gondozó munkájukat számtalan önkéntes segíti a világ százötven államában, köztük Magyarországon is.
Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége a szoboravatáson arról beszélt, hogy Teréz anya szeretetről vallott hitvallása mindenki számára példaként szolgál. „Azzal, hogy Teréz anya-szobrot avatunk a jótékonyság nemzetközi napján, mi is hitet teszünk a szociális érzékenység és a kultúrák találkozása mellett” – mondta, majd emlékeztetett Szent Teréz szavaira, miszerint a világban sokan vannak azok, akik egy darabka kenyérre éheznek, de talán még többen, akik a szeretetre. Felidézte: a Teréz anya által alapított szerzetesrend hitvallása a többi között azt a feladatot tűzte ki célul, hogy segítse az éhes, a ruhátlan, a hajléktalan, a leprás, a béna és a vak embereket, olyanokat, akiket kitaszítottak a társadalomból, és mindenki elkerüli őket.Az Albán Köztársaság nagykövete, Mira Hoxha köszöntőjében kiemelte, hogy az ENSZ közgyűlése két évvel ezelőtt magyar kezdeményezésre nyilvánította szeptember 5-ét, Boldog Kalkuttai Teréz anya halálának napját a jótékonyság világnapjává. „E nap célja, hogy tisztelegjen a történelem egyik legnagyobb humanitáriusa, a modern kor legkiválóbb asszonya, az albán nemzet lánya és büszkesége előtt” – jelentette ki a nagykövet. Mira Hoxha beszédének zárásaként köszönetet mondott a Hegyvidéki Önkormányzatnak, Pokorni Zoltán polgármesternek, valamint Fonti Krisztina alpolgármesternek elkötelezettségükért, amiért lehetővé tették a szoborállítást.
Mihályi Gábor szobrászművész alkotását, az Albán Köztársaság és a Hegyvidéki Önkormányzat együttműködésével felállított bronzszobrot Pokorni Zoltán, Lévai Anikó, Mira Hoxha, valamint Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius közösen leplezte le a Boldog Teréz anya téren. A Bürök, az Ormódi és a Kempelen Farkas utca találkozásánál lévő teret két évvel ezelőtt nevezték el az 1997-ben, 87 éves korában elhunyt, majd 2003-ban boldoggá avatott apácáról.
A szoboravatást követően Almira Emiri zongoraművész, Federica Vinci énekesnő, Rina Kacinari csellista és Vámosi-Nagy Zsuzsa fuvolaművész közreműködésével, a Hegyvidéki Önkormányzat, valamint az albán, az olasz és a koszovói nagykövetség támogatásával jótékonysági koncert zajlott a MOM Kulturális Központ kupolatermében. A megjelenteket Fonti Krisztina köszöntötte, aki elmondta, mindig is nagy tisztelője volt Teréz anyának, csodálta a kis, törékeny asszony végtelen erejét, lelki nagyságát.Az alpolgármester szerint a most felavatott szoborral a Boldog Teréz anya iránt sokak által érzett végtelen csodálatot, tiszteletet szeretnék kifejezni, a koncerttel pedig ahhoz kívánnak hozzájárulni, hogy a jótékonyság eszméje minél jobban elterjedjen világunkban. Fonti Krisztina bejelentette: a koncert bevételét a Hegyvidék díszpolgára, Fehér Anna nővér által vezetett Vakok Batthyány László Gyermekotthon Római Katolikus Óvodája, Iskolája javára ajánlják fel.
d.