Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Zarda_a_hegyen

Zárda a hegyen

A Széchenyi-hegy messziről is látható, jellegzetes épülete a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar (a volt Rendőrtiszti Főiskola) központi tömbje. Itt eredetileg az Isteni Szeretet Leányai apácarend zárdája működött. A szervezetet a bajor származású Lechner Franciska anya alapította Bécsben 1868-ban.
Az árva, szegény gyerekek és cselédlányok nevelésével, tanításával foglalkozó rend 1870-ben telepedett le Budapesten, a Ráday utcában. Egyre több tagja lett, így a meglévők mellett újabb épületekre volt szüksége. A Széchenyi-hegyi, Farkasvölgyi út 12. alatti Cathry-villát eredetileg a munkában kifáradt, valamint a fiatal, kiképzésre váró tagok számára üdülőhelynek vásárolta meg Morvay M. Valéria főnöknő 1903-ban. Az ingatlan Cathry Szaléz Ferenc, a fogaskerekű vasút tervezője és építője tulajdonában állt.
A mérnök halála (1901) után a család eladta a villát és az ahhoz tartozó parkot, s a beköltöző apácák Szent József-laknak nevezték el az épületet. A Cathry-villa a mai napig létezik, az iskola gazdasági irodái kaptak helyet benne.
A terület az évek során – a szomszédos telkek megvásárlásával – jelentősen megnövekedett. A nővérek mindent maguk állítottak elő; baromfit, kecskét, nyulat, tehenet, sertést neveltek, jól megművelt konyhakertet tartottak fenn, sok gyümölcsfát ültettek. A villa idővel szűknek bizonyult, szükségessé vált egy újabb, nagyobb rendház építése.
A munka 1924-ben kezdődött meg, 1925-ben helyezte el az alapkövet Csernoch János hercegprímás. Az ünnepélyes felszentelést 1927 júniusában dr. Kohl Medárd püspök végezte.
Nem mindennapi feladat volt a Széchenyi-hegy tetején építkezni. A nehézségek jelentős részét a fogaskerekű teherszállító különjárataival sikerült áthidalni.
A nővérek 1926 decemberében költözhettek be az új, négyszintes rendházba. A tervezőnek olyan épületet kellett alkotnia, amelynek templomát a világi hívők is mindenkor látogathatták, ám a lakott részeknek a kíváncsi szemek elől elzártnak kellett maradniuk. A rendházat körülölelő park és az erdei sétányok kikapcsolódásra, pihenésre szolgáltak. A nővérek miséiken szívesen látták vendégül a környék lakóit és a kirándulókat.
Az Isteni Szeretet Leányai kongregációt 1949-ben kitelepítették. A hajdani zárda épülete ma az iskolának ad otthont, az egykori kápolna pedig az intézmény díszterme.

BA