Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Afonyka_a_konyvtarban

Áfonyka a könyvtárban

A tapasztalatok szerint a szerzőkkel való személyes találkozás jól szolgálja az olvasás és a könyv népszerűsítését. Nem véletlen tehát, hogy az Ugocsa utcai könyvtár rendszeresen szervez könyvbemutatókat, amiken kortárs költőkkel és írókkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Nemrégiben erre egymás után három alkalommal is lehetőség nyílt, elsőként mindjárt különleges körülmények között, hiszen egyszerre két irodalmár mutatkozott be a bibliotéka felnőttrészlegén. A Hegyvidéken élő, család- és párkapcsolati problémákkal foglalkozó szakpszichológussal, bloggerrel, Szél Dáviddal az Apapara, míg Peer Krisztina gyermekpszichológussal a Mi bántja a gyerek lelkét? című kötet kapcsán beszélgetett Joó Attila pszichológus.
A szervezők gondoltak a gyerekekre is, a könyvtár legkisebb olvasói Varró Zsuzsa Áfonyka című könyvét ismerhették meg. A nagy sikerű kötet érdekessége, hogy a XII. kerülethez ezer szállal kötődő Varró Dániel verseit is tartalmazza. A történetet illusztráló Domján-Udvardy Melinda munkáiból kiállítás nyílt az Ugocsa utcai könyvtár földszintjén.

m.