Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Jó helyre került az elektromos hulladék

Sokaknak okoz gondot, hogy nem tudnak mit kezdeni a tönkrement és már javíthatatlan elektronikai eszközökkel, hiszen ezeket a környezetre veszélyes hulladékokat – az akkumulátorokhoz, elemekhez hasonlóan – szigorúan tilos a kommunális szeméttel együtt kidobni. Ebben segít az önkormányzat több mint tízéves múltra visszatekintő hulladékbegyűjtő programja: tavasszal és ősszel egy-egy alkalommal a Feparec Kft. és FE-Group Zrt. átveszi a már nem használt elektronikai eszközöket. Ilyenkor az újságpapír és a kartondobozok leadására is lehetőség nyílik, a papírhulladék kilójáért ráadásul fizet is a Feparec.
Az idén ősszel egy tonna papír – a „házhoz menő” papírgyűjtés bevezetése óta ebből lényegesen kevesebb gyűlik össze – és rendkívül nagy mennyiségű, összesen hét köbméter elektronikai eszköz, elsősorban televíziók, monitorok és kisebb háztartási gépek kerültek fel a teherautóra. Bakai István saját régi televízióján és egy autóakkumulátoron kívül a szomszédjában élő idősek kidobásra ítélt készülékeit is elvitte.
„A házunkban több nehezen mozgó nyugdíjas él, ezért már évek óta valamelyik fiatalabb lakó fuvarozza el az előre összekészített csomagot” – mesélte. Külön is megemlítette, mennyire hasznos, hogy a rossz akkumulátorokat is átveszik tőlük, hiszen azoktól nagyon nehéz környezettudatosan megszabadulni.
A leadott hulladékokat a szakemberek továbbra is újrahasznosítják. Az elektronikai eszközökből eltávolítják az értékes anyagokat, a maradékot pedig szétválogatás után ipari felhasználásra ledarálják. A papírhulladékból „újrapapír” készül, és az akkumulátorok sem vesznek kárba végleg.

m.