Mikulás és Télapó
December 6. a naptárban Miklós napja, a 4. században élt Szent Miklós püspök halálának évfordulója. A szentéletű főpap lett nálunk a gyerekek egyik kedvenc ünnepének főszereplője és egyben névadója is. Egészen pontosan – rejtélyes okokból – a Miklós név szlovák változata, a Mikulaš köznevesült alakja az ünnep magyar elnevezése.
Miklós Kis-Ázsiában született, és a legenda szerint igen korán megmutatkozott kiválasztottsága. Még csak egynapos volt, amikor lábra állt, és csecsemőkorában a böjti napokon, szerdán és pénteken nem volt hajlandó szopni. Később Myra püspökének választották. A keresztényüldözések alatt sokat szenvedett, de maga is a hit harcosa volt: a niceai zsinaton egy vallási nézetkülönbség miatt állítólag felpofozta a szentháromság-tagadó Ariust.
Az ünnep szempontjából legnevezetesebb cselekedetéről a középkori Legenda Aurea így számol be: „Volt egy szomszédja, nemes ember, aki szükségre jutván három szűz leányát utcalánynak adni kényszerült, hogy szégyentelen üzletük jövedelméből élelemhez jussanak. A szentnek tudomására jutott a dolog, és elborzadt a gyalázatos bűn miatt. Egy csomó aranyat rejtett egy kendőbe, és az éj leple alatt az ablakon keresztül titokban bedobta a házba, majd ugyanolyan titokban távozott.” A lányok így megmenekedtek a bűntől. Az éjjel titokban ajándékot hozó szent alakjában nem nehéz felismerni mai Mikulásunk előképét.
A Miklós-napi népszokások eredete mégsem ehhez az eseményhez kapcsolódott. Egy középkori legenda szerint a püspök feltámasztott három megölt gyermeket, ami miatt a gyerekek védőszentjeként is számon tartották. Ezért került a papnak készülő diákok és a templomi gyermekkórusok tagjainak szilveszteri mulatságokat idéző ünnepe már a középkorban Miklós-napra. Ennek során a gyerekek maguk közül gyermekpüspököt választottak, ő volt a tréfás szertartások főszereplője.
Ebből a szokásból nőtt ki Európa-szerte a hazánkban sok helyen miklósolásnak nevezett, számos változatban fennmaradt népszokás. A püspöknek öltözött személy december 5-én este végigjárta a falu gyermekes házait, ahol vizsgáztatta, imádkoztatta a gyerekeket, majd teljesítményüktől függően dióval, kaláccsal jutalmazta, vagy veréssel fenyítette őket. Kíséretét többnyire bekormozott arcú ördögök alkották, akik sokszor átvállalták a fenyítést és a gyermekek ijesztgetését.
Sok helyütt Szent Miklós láncra verte az ördögöket – innét származik a Dunántúlon használt Láncos Miklós elnevezés. Más településeken a fiatalok bekormozott arccal, láncokat csörgetve riasztgatták a járókelőket, vagy éppen a fonóban szorgoskodó lányokat. Mai szemmel különös, de a 19. századi beszámolók szerint a gyerekek többsége általában rettegve vagy legalábbis szorongva várta a Mikulást és kíséretét: „Fél, mint német gyerek a Szent Miklóstul”, tartotta egy 1818-ban lejegyzett közmondás. „A napot homály előzi meg, karácsony ünnepének verőfényes örömét meg a fehér szakállú Mikulás és ördöngös szolgája, kik csak büntetni tudnak […] és vörös nyelvű krampuszokkal ijesztenek rá az apró cselédekre” (értsd: gyerekekre) – írta 1856-ban a Vasárnapi Újság is.
Az ajándékot, általában mindenféle finomságot hozó, derűs Mikulás bácsi, a krampuszok és a fenyítést jelképező virgács a század végétől lettek egyre népszerűbbek városainkban, egyesek szerint elsősorban osztrák hatásra. A huszadik században vált általánossá a titkos adományozó Mikulás alakja is, aki az éj leple alatt különféle édességeket, virgácsot rejt a gyermekek ablakba tett, kitisztított cipőjébe, csizmácskájába.
Ekkortól gazdagítja egy másik hagyomány is a Mikulás-napi szokásokat: a Télapó pogány eredetű alakja. Sokan úgy hiszik, hogy a Télapó csak a kommunisták találmánya volt a klerikális Szent Miklós háttérbe szorítására.
Tény, hogy hazánkban a diktatúra éveiben a tömegtájékoztatási eszközökben, az óvodai és iskolai ünnepélyeken, a népszerű gyermekdalokban a Mikulás elnevezést háttérbe szorítva valóban mindig Télapó szerepelt, ám a Télapó alakja régibb a kommunizmusnál. A különböző európai népek hagyományában régen is jelen volt a téli napfordulós ünnephez (Yule) vagy a télhez kötődő, ajándékozó manó vagy apó alakja. A svéd Jultomten, a finn Joulupukki, a francia Père Noël vagy az orosz Gyed Moroz egyaránt ide sorolható. A huszadik században ezek a karácsony-apó, fagy-apó vagy télapó figurák összeolvadtak a Mikulás alakjával.
Ezt a folyamatot erősítette a Mikulás, illetve Télapó figurájának globalizálódása is. Ugyan téves az a híresztelés, miszerint a Mikulás köpenyének piros színe az 1930-as években a Coca-Cola-reklámok nyomán alakult volna ki, ám tény, hogy az amerikai reklámok és filmek ikonográfiai jellegzetességei, az általuk megjelenített szokásrendszer világszerte egységesítette a Mikulás alakját.
Az amerikai Santa Claus – amely elnevezés a Saint Nicholasból ered – már nem Miklós-napon, hanem a téli napfordulós ünnepen, december 25-én, karácsonykor hozza az ajándékot pompás rénszarvasszánján. Magyarországon megmaradt a december 5-i éjszakai ajándékozás, ám a Mikulás/Télapó karácsonykor is jelen van: ünnepi csomagolópapírokon, tévéreklámokban és karácsonyi mesékben egyaránt felbukkan alakja, ami érthetően zavarba is hozhatja a gyermeki képzeletet.
Mai mikulásünnepünkben összefonódik a keresztény és a pogány hagyomány, valamint a modern világ globalizmusa és piaci szemlélete. Az egykori kalácsot és diót mára válogatott édességek váltották fel, a legfontosabbak közülük a változatos formában, méretben és minőségben kapható csokimikulások. A büntetést jelképező virgács is kezd háttérbe szorulni, a Mikulás már nem jelent semmiféle fenyegetést a gyermekekre, jóllehet a félénkebbek ma is szorongva lépnek a nagyszakállú ismeretlen elé. (Veszélyt legfeljebb a mikuláscsomag jelenthet, amely az autósok számára nem kívánt ajándék.)
Szokás óvodában, iskolában, munkahelyeken helyi ünnepségeket rendezni, ahol a gyerekek találkozhatnak a Mikulással. December 5-től a karácsony közeledtével beöltözött mikulások lepik el a város főbb pontjait is – némi mikulásdogmatikai magyarázkodásra kényszerítve a szülőket, hogy most egy Mikulás van, vagy több, és melyik is az igazi.
A mindent elárasztó dömping ellensúlyozására az utóbbi években kitalálták az igazi Mikulás-projektet. „Joulupukki az egyetlen igazi finn Mikulás idén már 13. alkalommal érkezik november végén Magyarországra. Joulupukki, a messzi lappföldi városból Rovaniemiből repül hozzánk a Finnair Mikulás járatával a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre” – írja egy 2015-ös beharangozó tudósítás.