Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Szavazzunk a Hegyvidék legjobb cukrászdájára!

A Hegyvidék Legjobbjai címmel – a tervek szerint kilenc kategóriában – új versenyt hirdet az önkormányzat azzal a céllal, hogy az itt élők szavazatai alapján az érdeklődés középpontjába kerüljön a legkiválóbb helyi üzletek, szolgáltatók méltán figyelmet érdemlő tevékenysége. A megméretés első körében a leginkább kedvelt cukrászdákat támogathatjuk voksainkkal.

„Ez egy közösségformáló vetélkedő” – jellemezte Pokorni Zoltán polgármester a Hegyvidéki Önkormányzat új kezdeményezését, aminek során a következő hónapokban egy-egy hegyvidéki cukrászda, kávézó, hentes, pékség, fodrászat, virágüzlet, fagylaltozó, zöldséges és étterem kerülhet reflektorfénybe, s érdemelheti ki a Hegyvidék Legjobbja címet. Az első körben, november 18. és december 15. között az általunk legjobbnak tartott cukrászdára adhatjuk le szavazatainkat.
„A verseny hozzájárulhat egy-egy szakma, szakterület minőségének javításához, valamint ahhoz is, hogy mi, hegyvidéki polgárok, még inkább a magunkénak érezzük azokat a színvonalas kisboltokat, amelyek itt, a kerületben működnek. És persze az is jó, hogy ezek a boltok a kegyeinket keresik, hiszen mégiscsak ez a dolguk” – mondta a polgármester.
A most induló szavazáson bármelyik cukrászda jelölt lehet, az egyetlen feltétel, hogy az üzlet a XII. kerületben működjön. Ha nem csak egy kedvencünk van, akár több cukrászdát is megnevezhetünk. Voksainkat a hegyvidek.hu/szavazas weboldalon adhatjuk le, valamint papíron is szavazhatunk: a cukrászdákban és az önkormányzatnál kitett szavazólapokat kitöltve a polgármesteri hivatal portáján elhelyezett urnába dobhatjuk be.
„Arra buzdítjuk a hegyvidéki cukrászdákat, hogy vegyenek részt a megméretésen, és természetesen a vendégeket is kérjük, ne röstelljék támogatni kedvenc helyüket” – hangsúlyozta a polgármester. Szerinte a minél nagyobb számú részvétel a záloga annak, hogy az az üzlet kapja meg a „legjobb” címet, amelyik valóban méltó erre.

z.