Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Vetelkedo_Szechenyirol

Történelmi vetélkedő Széchenyiről

Széchenyi István (1791–1860) halálának 155. évfordulójára történelmi vetélkedővel emlékeztek az általános iskolák, valamint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok 7–8. osztályos tanulói a Lívia-villában. A döntőben az írásbeli forduló legjobb csapatai, a Jókai Mór Német Nemzetiségi Általános Iskola, az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola, a Németvölgyi Általános Iskola, a Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium, a Virányos Általános Iskola és a Zugligeti Általános Iskola hármas fogatai indulhattak.
Elsőként az 1848. március 28-tól október 2-ig hivatalát betöltő első felelős magyarországi kormány minisztereit kellett megnevezni fényképeik és rövid életrajzaik alapján, majd Széchenyi életével kapcsolatos helyszíneket térképen bejelölve párosítani a megfelelő eseményekkel. Talán kevésbé ismert adatok, hogy erdélyi útja során szász vezetőkkel tárgyalt Nagyszebenben Széchenyi, és hogy az ő hatására 1833-ban Kolozsváron is megalakult a kaszinó.
Ezután a versenyzők a politikus, író, közgazdász életének állomásait állították időrendi sorrendbe, kezdve attól, hogy 18 évesen részt vett a győri csatában, egészen a Lánchíd 1849. novemberi átadásáig, amin betegsége miatt nem lehetett jelen. A negyedik feladatban Széchenyivel kapcsolatos állításokról kellett eldönteni, igazak vagy hamisak, majd néhány fotó beazonosítása következett, köztük az emlékpadé a Széchenyi-hegyen. Végül a csapatok szóvivői Kossuth Lajos, Felsőbüki Nagy Pál, Wesselényi Miklós, Seilern Crescence és Ferenc József császár nevében jellemezték „a legnagyobb magyart”. Kisebb derültség forrása volt, hogy feleségét, Crescence-t éppen egy három fiúból álló gárda „személyesítette” meg.
A vetélkedőt, ifjú felkészítő tanáruk, Völfli Ádám nagy büszkeségére, a Virányos Általános Iskola hetedikesei, Ernyei Zoltán, Dömötör Máté és Galambos Bence nyerték meg. A zsűri – Gonda Attila, a polgármesteri hivatal oktatási és közművelődési irodájának referense, Balázs Attila, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria igazgatója és Herczeg Józsefné, a Virányosi Közösségi Ház igazgatója – könyvjutalmakat adott át a helyezetteknek. A diákok és a pedagógusok egynapos kiránduláson vehetnek részt 2016 tavaszán, amikor minden bizonnyal Pozsony vagy Bécs lesz az úti cél.

-thy