Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hollosy_az_iskolateremto

Hollósy, az iskolateremtő

„Jó festő volt, de még jobb tanár” – mondta Seremetyeff-Papp János restaurátorművész azon az előadáson, amelyet a kerületi örmény nemzetiségi önkormányzat szervezett Hollósy Simon születésének 158. évfordulóján. Az előadó felidézte, hogy az erdélyi örmény gyökerű magyar festőművész – akinek eredeti családneve: Korbuly – Máramarosszigeten született, s fiatalkorában „iskolakerülő, duhajkodó, korcsmázó” életmódot folytatott, amiből apja ragadta ki, ő indította el a művészeti pályán.
Hollósy Simon először Budapestre, majd Münchenbe költözött, ahol az ottani akadémiai kör tagja lett. Hamar szakított az akadémiai stílussal: 1886-ban a naturalizmust, a természet minél tökéletesebb másolását zászlajára tűző szabadiskolát alapított, az itteni egyik legkiválóbb tanítvány Csontváry Kosztka Tivadar volt. Tíz évvel később, 1896-ban Ferenczy Károllyal, Réti Istvánnal, Thorma Jánossal és Iványi-Grünwald Bélával megalapította a nagybányai művésztelepet. Ez azután is – egészen a második világháborúig – a modern magyar festészet meghatározó iskolája maradt, hogy Hollósy 1902-ben személyes ellentétek miatt otthagyta az alkotóközösséget. Utána főleg Münchenben és a kárpátaljai Técsőn tanított és festett, végül már csak Técsőn; ott érte a halál 1918-ban.
Az örmény nemzetiségi önkormányzat rendezvényén Hollósy Simonról nemcsak művészet-, hanem családtörténeti szempontból is szó esett, a Hollósy família tagjairól az egyik leszármazott, Kolláthné Hollósy Rita mesélt a hallgatóságnak. A múltidézéshez egy zenész is csatlakozott: Ambrus Károly tárogatón játszott néhány népdalt, hangulatilag kapcsolódva a falusi tájakat, kocsmai életképeket ábrázoló – a közönség számára kivetítőn bemutatott – Hollósy-festményekhez.
A kulturális programot koszorúzási ünnepség kísérte. A festőművész emléktáblájánál – amelyet két évvel ezelőtt avattak fel a róla elnevezett hegyvidéki utcában – a XII. kerületi örmény önkormányzat képviseletében Hegedüs Annamária elnök, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület és a II. kerületi örmény önkormányzat nevében Issekutz Sarolta elnök, míg a Hegyvidéki Önkormányzat részéről Fonti Krisztina alpolgármester helyezett el koszorúkat.

sz.