Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Atvette_az_onkormanyzat_a_termeloi_piacokat

Átvette az önkormányzat a termelői piacokat

Az idei évtől az önkormányzat cége, a HÁGÓ Kft. szervezi a hegyvidéki termelői piacokat. A társaság vezetője, Fekete Gyula lapunknak elmondta: azért döntött az önkormányzat a feladat átvétele mellett, mert a helyszín biztosításán túl eddig semmilyen beleszólása nem volt abba, hogy a termelői piacok hogyan – például milyen árukínálattal, arculattal – működjenek. Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta: szeretnék, ha a piacokon rendszeresen árusító, a hegyvidékiek által kedvelt termelők továbbra is jelen lennének terményeikkel, és elősegítenék azt is, hogy újabb őstermelők hozzák el portékáikat, s így bővüljön a termékpaletta.
Az árusítás eddigi helyszínei nem változnak, tehát keddenként a polgármesteri hivatal épülete melletti kis téren, szerdánként a Pagony és a Fodor utca találkozásánál, csütörtökönként a Szent János Kórház előtt, péntekenként pedig a svábhegyi Diana parkban várják a környéken élőket. Az önkormányzat tervei szerint a közeljövőben újabb helyszínnel bővülne a hegyvidéki termelői piac, de a megfelelő helyről és árusítási napról egyelőre még nem született döntés. A városmajori templomnál, a plébánia területén működő piac szervezője változatlanul a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület, amelynek tagjai hétfőn, szerdán és pénteken települnek ki termékeikkel.
Fekete Gyula arról is beszélt, hogy a termelői piacok rendezett összképe érdekében a jövőben egységes standokat alakítanának ki. Közösségi események szervezése is szerepel a tervek között: ősszel például, amikor a szőlő megjelenik a standokon, mustkészítéssel, szüreti programokkal tennék pezsgőbbé a piacnapokat.

d.

A hegyvidéki termelői piacok működésével kapcsolatban Nemes Réka, a HÁGÓ Kft. munkatársa várja a vásárlók kérdéseit, javaslatait. Telefonszáma: 06/70-420-4189.