Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Toborzas_a_kapitanysagon

Toborzás a kapitányságon

Mintegy ötven érettségi előtt álló fiatal látogatott el a hegyvidéki rendőrkapitányságon rendezett toborzónapra, amelyen XII., valamint II. és III. kerületi rendőrök, továbbá a BRFK központi egységeinek munkatársai mutatták be tevékenységüket.
A rendőrség felépítéséről Szkárossy Zoltán rendőr alezredes, a kerületi kapitányság hivatalvezetője adott átfogó képet előadásában. Szólt egyebek közt arról, milyen feladatai vannak a közterületeken szolgálatot teljesítő egyenruhásoknak, továbbá mi mindent végeznek a bűnügyi területen dolgozók. Hangsúlyozta: aki felvételt nyer a rendőrképzésre, egy év után próbaidős rendőrként dolgozhat, és utána is sok tanulnivalót nyújt számára ez a pálya.
A diákok találkoztak a rendőrség különböző szerveitől érkező szakemberekkel, akik a munkájukról meséltek, valamint bemutatták néhány érdekesebb technikai eszközüket, például az ujjlenyomatvétel kellékeit. Az akciófilmekből jól ismert puskákat, pisztolyokat is megvizsgálhatták a fiatalok, akik ha kérték, felügyelet mellett kézbe is foghatták a fegyvereket.
Ez utóbbi lehetőséggel főként a fiúk éltek, ugyanakkor a tömegoszlatáshoz használt védőfelszerelés a lányok fantáziáját is megmozgatta. Közülük többen is felvették a marcona megjelenést kölcsönző védőmellényt és rohamsisakot, s elszántan kezükbe szorították a rohamrendőrök nélkülözhetetlen munkaeszközét, a tonfát és a plexipajzsot.
A toborzónap célját a kerületi kapitányság január 1-jével kinevezett új vezetője, Segyevi Zoltán rendőr alezredes foglalta össze lapunknak. Mint mondta, a fiatalok nem ismerik eléggé a rendőrség munkáját, ezért szükség van arra, hogy izgalmas programokkal szélesítsék látókörüket és felkeltsék érdeklődésüket a rendőri pálya iránt.

k.