Szép udvart termett a jó szomszédi viszony
Egymillió-négyszázezer forintot nyertek el a MOL Zöldövezet programjának köszönhetően a Márvány utca 42. szám alatti társasház lakói arra, hogy otthonosabbá, zöldebbé varázsolják környezetüket. A támogatásból új padokat, biciklitárolót és növényágyásokat vásároltak.
„Hol vannak már a régi jó szomszédok? Azok az idők, amikor a lakók számíthattak még egymásra? Manapság az is ritkaságnak számít, ha visszaköszönnek a házban…” – ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, hány ilyen sóhajtással kísért mondatot hallott már életében.
A Hegyvidéken azonban ritkábban találkozhatunk hasonló panaszokkal. A kerületben élők megannyi alkalommal tanújelét adták annak, az itteni lakóközösségek nemcsak számíthatnak egymásra, de ha kell, össze is fognak különböző ügyekért – például azért, hogy még különlegesebbé tegyék közös otthonukat. Ott van a „Mesélnek a Hegyvidék házai” című novellaíró-pályázat, aminek apropóján szomszédok kutatták fel lakóépületük történetét, vagy a „Tiszta udvar, rendes ház” pályázat, aminek keretében évről évre megmutatják a helybéliek, hogy közös erővel igenis lehet takaros és kellemes környezetet teremteni.
Legutóbb a Márvány utca 42. lakói bizonyították be, hogy a jó szomszédi viszony nem csak a mesében létezik. „Fontos számunkra a hely, ahol élünk. Elég csúnya, köves udvarunk van, ezért úgy döntöttünk, teszünk valamit annak érdekében, hogy megszépítsük” – idézte fel a két évvel ezelőtti kezdetet Homoki Tünde, a ház egyik lakója. Akkor találkoztak a MOL Zöldövezet programjával, ami immáron kilenc éve segíti a helyi civil kezdeményezéseket abban, hogy szebbé és zöldebbé tegyék környezetüket. Az egyedülálló akció célja azonban nemcsak az, hogy a társasházak „pedánsak” legyenek, hanem az is, hogy összefogásra sarkallja a közösségeket, erősítse a környezettudatosságukat.
A Márvány utca 42.-ben élők nem haboztak, azonnal jelentkeztek a pályázatra, és nyertek is; 1 400 000 forintot kaptak arra, hogy olyan otthont teremthessen maguknak, amilyenről mindig is álmodtak. A pénzből új biciklitárolót és padokat vásároltak, valamint növényágyásokat hoztak létre.
„Mindent együtt csináltunk, az ötletezéstől kezdve egészen a földhordásig és az ültetésig. Nagyon jó, összetartó közösségünk van, mindenki kivette részét a feladatokból” – mondta Tünde, aki reméli, példát mutattak, és más hegyvidéki társasházak is kedvet kapnak majd ahhoz, hogy élhetőbbé varázsolják otthonukat.
B. M.
A programról, a pályázat feltételeiről a www.molzoldovezet.hu weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.