Élményekkel teli tavaszköszöntő az Anna-réten
Pónisimogatás, kosaras körhinta, ládaderbi, népi ügyességi játékok, madárodú-készítés, helytörténeti előadás, szervezett túrák. Ilyen és hasonló programokon vehettek részt azok, akik május 1-jén ellátogattak az Anna-réten megrendezett tavaszköszöntő majálisra.
Babakocsit toló anyukák, gyerekek után szaladgáló apukák és lelkes tinédzserek lepték el a Normafát május 1-jén. Annak ellenére, hogy számos rendezvény volt a városban, rengeteg kikapcsolódni vágyó látogatott el az Anna-réten első alkalommal megrendezett, színes családi programokkal tarkított tavaszköszöntő majálisra, amelyen a kisebbeknek bizony hatalmas dilemmákkal kellett szembesülniük…
Egy hatéves forma fiú állt karba tett kézzel a réten ékeskedő, színes szalagokkal díszített májusfa előtt. A fejét jobbra-balra forgatta, így mérte fel a terepet.
– No, hova menjünk először? – kérdezte tőle az édesapja.
– A ládásat akarom kipróbálni. Nem, várjál…! Inkább a forgós hintát – jött a határozatlan válasz.
– Akkor most melyiket?
– Nem tudom… Ott mit lehet csinálni? – mutatott a fiú a hulladékgyűjtős játékra, ahol a gyerekeknek egyebek mellett eldobott akkumulátort, olajos flakont és mobiltelefont kellett kifogniuk.
– Szerintem ki kell horgászni a szemetet. Gyere, menjünk oda! Azzal apa is tud játszani – vetett véget a tétovázásnak a negyven év körüli férfi.
Hasonló „problémákkal” küzdött Erika lánya is, akit teljesen magával ragadott a ládaderbi, ami az egyik legközkedveltebb pontja volt a forgatagnak. A játék lényege, hogy zöldséges ládába beülve, fagörgőkön haladva egy meredek facsúszdáról kell leszáguldani. A kicsik vidám sikítása természetesen minden tekintetet odavonzott.
– Panka, kérlek! Már vagy félórája csúszkálsz. Annyi minden van még itt. Gyere, nézzük meg a kosaras körhintát is! – szólt oda lányának az anyuka, persze mindhiába.
– Jó, ez az utolsó!
– Ezt mondtad öt körrel előbb is – csóválta a fejét Erika, akivel beszélgetésbe elegyedtem. Mint kiderült, a családjával nyolc éve élnek a Hegyvidéken. Hétvégenként, ha tehetik, ellátogatnak a Normafára.
– Miért szeretnek ide feljárni? – érdeklődőm.
– Tiszta a levegő, jó kiszakadni a város zajából. Nagyon örültem, amikor találkoztam a Tavaszköszöntő majális hirdetésével. Nem volt kérdés számomra, hogy itt töltjük a május elsejét. Szuper programok vannak, de látja, a lányom leragadt a ládaderbinél – tette hozzá mosolyogva.
– Mi a véleménye a Normafa-rehabilitációról?
– Nyomon követem az ügyet, mert érintettek vagyunk. Akadnak dolgok, amikkel nem értek egyet, ilyen a hóágyúzás. De tény, hogy szükség van a változásra. Rengeteg a szemét, nincs nagyon karbantartva a terület. A másik a mellékhelyiségek hiánya. Szeretem a természetet, de nem jó úgy elindulni otthonról, hogy tartani kell attól, nehogy valakinek WC-re kelljen mennie. Kisgyerekkel pláne nehéz… Nekem az is fájt, hogy a Széll Kálmán teret átalakítják, ugyanakkor tudom, szükség van a fejlődésre. Lépést kell tartani a korral.
A rövid beszélgetést hangos kopácsolás szakította félbe. Nem messze tőlünk az apróságok odúkat eszkábáltak. A Normafán még mindig jól látszódnak a decemberi jégkár nyomai; a katasztrófa következtében letört ágak miatt az énekesmadarak többsége elvesztette a fészkelő helyét. A tavaszköszöntő nap apropóján, a Madártani Intézet jóvoltából, a Természet- és Környezetvédelmi Polgárőr Egyesület koordinálásával a gyerekek odúkészítéssel segíthettek a „hontalanná vált” szárnyasokon.
– Négyféle odút lehet készíteni. Ezeket a kör alakú berepülő nyílás különbözteti meg egymástól, ami a madár méretétől függ. Jó látni, hogy a kicsik ekkora lelkesedéssel tüsténkednek az odúk összerakásán – mondta a természetvédelmi polgárőrség vezetője, Woynárovich András, aki kollégáival és az önkéntes diákokkal együtt sokat segített a május elsejei program zökkenőmentes lebonyolításában. Amikor beszélgettünk, még csak dél körül járt az idő, de már megakadályoztak egy illegális tűzgyújtást, meggátoltak egy engedély nélküli behajtást, és egy elveszett gyereket is sikerült megtalálniuk.
Az Anna-réten találkoztunk Pokorni Zoltán polgármesterrel is, aki örömmel figyelte a serénykedő kicsiket.
– Látszik, hogy jól érzik magukat – mosolygott. – Az egyik nagymama elmondta nekem, hogy az unokája életében először fogott csavarhúzót a kezében.
– Nagyon sokan eljöttek. Gondolta volna, hogy ekkora sikere lesz a majálisnak?
– Május elseje a pihenéshez való jog ünnepe is. Ilyenkor megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy kiszakadunk a hétköznapokból, sétálunk, beszélgetünk, barátkozunk. Ennek az élménynek a feltételeit, keretét próbáltuk megteremteni. Bízunk abban, hogy a programoknak köszönhetően olyanokat is sikerült idecsalogatni, akik egyébként nem jönnének fel a Normafára. – Aztán kitért a május 17-i népszavazásra is, amelyen a hegyvidékiek a Normafa jövőjéről dönthetnek majd. – Ha sor kerül a Normafa rehabilitációjára, a mi feladatunk lesz az alapszolgáltatások megteremtése. A sétálóknak jó ösvényekre, a sportkedvelőknek pedig futópályára van szükségük. Igény van csapra, mellékhelyiségekre, büfére és egy olyan személyzetre, amelyik rendet tart, összetakarítja a szemetet.
Közben a májusfa előtt nagy tömeg gyűlt össze, a helytörténeti előadásra várva. Balázs Attila, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény igazgatója mesélt a terület múltjáról. Szó esett a Normafa név eredetéről, a Szent Anna-kápolna történetéről és az Anna-rétről, ahol a hetvenes években két sífelvonó is működött.
– Mindenki más szemmel tekint arra a helyre, aminek ismeri a múltját. Így a látványon túl észrevesszük azokat a tartalmakat is, amik élettel töltik meg a területet. Ez hozza igazán közel az embereket a tájhoz – hangsúlyozta a helyismeret fontosságát Balázs Attila.
A majálison a szórakozás mellett a környezettudatosság is főszerepet kapott. A Duna-Ipoly Nemzeti Park külön standdal és izgalmas túrával várta a természet iránt érdeklődő gyerekeket, akik a programnak köszönhetően felfedezhették a Normafa mesés élővilágát. Az asztalkánál madártollakat simogathattak, elhullott siklóbőrt figyelhettek meg közelebbről, a bogárnézegető szerkentyűben pedig az apróbb rovarokat vizsgálhatták meg.
– A városban élő ember kedveli a zöldet, de korunk ritmusa miatt rengeteg érdekesség mellett elsétálunk – magyarázta Kremnicsán János, a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársa. – Arra próbáljuk tanítani a gyerekeket, hogy ha kimennek az erdőbe, lassítsanak le. Nézzék meg azt a sok csodálatos érdekességet, amit csak a természetben fedezhetnek fel.
A nap végén ismét találkoztam a horgászat iránt érdeklődő apukával és gyermekével. Ahogyan a többiek, ők is bejárták a rét minden szegletét.
– Szépen kipirosodott az arcod. Mindent sikerült kipróbálnod? – szólítottam meg a hatéves Benedeket.
– Igen, nagyon jól éreztem magam. Mindenen végigmentem!
– Mi tetszett a legjobban?
– A ládaderbi és a madárodú-készítés. A polgárőr bácsi megmondta, hova kerül majd az enyém. Kíváncsi vagyok, lesznek-e benne madarak.
– Ezek szerint jól érezted magad.
– Nagyon! Én nem is mennék haza. Ha lehetne, mindennap itt játszanék.
– Apa meg nagyon lefogyna, mert mindennap rohangálhatna utánad. Még csak az kéne… Egy május elseje elég az évben! – vágott közbe Tamás.
– De, apa, májusban van a gyereknap is. Akkor is ez lesz, csak ajándékot is vehetsz majd nekem – mondta elégedett mosollyal Benedek, bizonyítva, hogy ha kell, végtelenül határozott is tud lenni.
B. M.