A híres-neves hegyvidéki vendéglátás

A krónikások már a 17. század végétől megemlékeznek az akkor még csaknem lakatlan budai hegyvidék út menti italméréseiről, a kezdetleges beszálló fogadókról, amelyek a Buda felé tartó kereskedelmi útvonalak mellett létesültek. A 19. század közepén néhány zugligeti majorságon, svábhegyi parasztházon és a Krisztinaváros elszórt nyaralóin kívül jóformán csak erdők, mezők és szőlőültetvények borították a mai XII. kerület területét. A Zugliget felé közlekedő lóvasút, néhány évvel később pedig a Svábhegyre zötyögő fogaskerekű indulásával már könnyebben elérhetővé váltak az eldugottabb kirándulóhelyek is.
A 18–19. században a hegyvidéken létesülő legtöbb majorságban működött kisebb-nagyobb kocsma, ilyen volt az Adlitzer, vagy a Niedermayer. A többi zugligeti vendéglátóhely, az átmenő utasforgalmat kihasználva, egy „zugligeti útnak” nevezett, Budakesziről Budára vezető erdei út mentén üzemelt: a többi között Adlhoffer Zöld Vadászhoz címzett vendéglője, a Remete, a Csillag, a „Haranghoz” címzett kocsma, amely már 1831-ben sermérőhely volt, valamint a Vadásztanya (Vadászudvar) vendéglő.
Az 1840-es évek táján jött igazán divatba a hegyvidéki vendégfogadókban történő nyaralás, de hétvégenként és nagyobb ünnepeken is hagyománnyá vált a zöldbe kirándulni. A vendéglátói tevékenységet a tavasztól őszig tartó turistaforgalomra alapozták.
A Zugliget egyik nagyon kedvelt – több épületből álló – vendéglátó- és mulatóhelye volt a 19. század elejétől a mai Szarvas Gábor út 58. alatti Laszlovszky-major és Frissítőháza. Szintén majorsági kocsmából nőtte ki magát az 1930-as évekig működő, „Szarvashoz” címzett vendégfogadó a mai Zugligeti út 10. alatt. Látogatottsága vetekedett a Laszlovszkyéval.
A híres Disznófő vendéglő 1837 körül nyitotta meg kapuját. Virágkorát a 19–20. század fordulóján élte, majálisok állandó helyszíneként is. A Disznófő és környéke sok neves személyiség kedvelt nyári tartózkodási helye volt. Akkoriban még csak fapadok és deszkaasztalok álltak a forrás körül, hogy a kirándulók megpihenhessenek. A forrásházat és mellé a vendéglőt később építették, de adottságainál fogva gyorsan fejlődött.
Mind közül a legmagasabban a Jánoshegyi vendéglő helyezkedett el, a Libegő felső állomása helyén. Ezt az Erber család alapította 1880-ban, s évtizedeken át üzemeltette, eleinte csak nyáron. Előkelő vendégei között főhercegi családok, követségi tisztviselők, miniszterek tűntek fel.
Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter egyik kedvenc helye volt, de a királyi család számos más tagjához hasonlóan megfordult itt az utolsó magyar király, IV. Károly és Zita királyné is. Szilágyi Dezső író vasárnaponként ide járt tízóraizni, s Wekerle Sándor (Magyarország miniszterelnöke 1892–1895-ig és 1906–1910-ig), gróf Bethlen István (több miniszteri posztot betöltő politikus, Magyarország miniszterelnöke 1921–1931-ig) és gróf Apponyi Albert (a trianoni békedelegáció vezetője, kultuszminiszter) szintén gyakran időzött a Jánoshegyi vendéglőben.
Az épület 1944-ben leégett, helyette 1946-ban a kilátótoronyban rendezett be vendéglőt az új bérlő, ifj. Balázs Antal. Hasonlóan kedvelt hely volt a 19. század közepétől a második világháborúig a Fácán, ahová főként az előkelőségek szerettek kirándulni.Eötvös József egykori villájában üzemeltetett jó hírű vendéglátóhelyet a század közepétől Fill Mihály, Eszterle György és Kovács János vendéglős. Menner Pál svábhegyi Szépkilátás vendégfogadója ötven éven keresztül csalogatta teraszára az embereket. A Diana utcai templom mellett állt Karczag Ferenc vendéglője és kávéháza, amelyet Csalogány néven Ott Antal működtetett. Régi, patinás hely volt a Városmajor utcában Sauer Jakab „Remetéhez” címzett fogadója, vagy a zugligeti Rickl.
Az 1900-as évek elejétől egyre több vendéglátóhely létesült a kerület városiasabb részein is. Ilyen a nevesebbek közül a németvölgyi „Szép Olasznőhöz” címzett vendéglő és a Bélakert, valamint a Kútvölgyi úton a Pacsirta.
Ma is működő vendéglők elődje volt a 20. század elején a Délivasút (ahol Ady Endre is szívesen töltötte az idejét), az 1920–30-as években a Bodnár-kert, az Árnyas, a Fogas étterem és a fényűző Royal szállodalánchoz tartozó Kis Royal. Ez utóbbiban más országok uralkodói családjainak tagjai adták egymásnak a kilincset.
A finom ételek rajongói szívesen vállalták a kényelmetlen utazást a Gruber Emil nevével fémjelzett Ördögorom csárdába, vagy az ábrándos nevű, Jókai Mór által is megörökített Szerelem Bolondjai vendéglőbe, ahová a mai Farkasréti térről szamárfogat vitte a vendégeket, és ahol Tóth néni konyháján kitűnő pörköltet, gulyáslevest, túrós csuszát, rétest lehetett kapni.
A hangulatos zöldvendéglők, kocsmák mellett kávéházak, rangos cukrászdák közül is választhattak a délutáni városi sétára indulók. A Marcis cukrászda az Alkotás utcában, az írók és művészek kedvelt helyének számító Pozsony kávéház a Krisztina körúton, vagy a híres Ravasz cukrászda rendre a gasztronómiai örömök felé terelte a derék korzózók figyelmét.

Balázs Attila