Jankovics Marcell és a gyermeki csodálat
Statisztaként dolgozott Huszárik Zoltán diplomamunkájában, és a benne élő gyermeki csodálatnak köszönhetően még mindig el tudja magát sírni egy jó filmen. A Nemzet Művészét, Jankovics Marcell rajzfilmrendezőt, grafikust ismerhettük meg közelebbről Az én filmem kulturális programsorozat legutóbbi estéjén.
Ha egy szakács étterembe megy, hogyan kóstolja meg az ételt? Képes utasként viselkedni a sofőr, aki az anyósülésre kényszerül? No, és mi van akkor, amikor egy filmrendező filmet néz? Vajon figyeli a vágásokat, a plánokat, a dramaturgiát?
Az utóbbi kérdésekre Jankovics Marcell, a Nemzet Művésze, sok egyéb elismerés mellett Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, grafikus, művészettörténész, Az én filmem kulturális programsorozat legutóbbi estéjének főszereplője válaszolt: „Igen, a hibákat óhatatlanul kiszúrom, ellenben teljesen felszabadultan is tudok filmet nézni. Mert a gyerekes rácsodálkozás a filmnézés legfontosabb eleme. Ez az érdeklődés kamaszkorig tart. Ha valaki harmincéves korában is képes erre, az azt jelenti, maradt még benne valami a gyerekességből, hogy egy kicsit kiszakadjon a világból, amiben él.”
Lévai Balázs házigazda vendégéről azonban nem csak ez derült ki. A rajzfilmrendező, akinek alkotásain generációk nőttek fel, Barcelona-drukker; a plázákat egyszerűen csak – idézünk – „Bunkó Landnek” hívja; és sok-sok évvel ezelőtt Huszárik Zoltán filmjében statisztált, mert pénzre volt szüksége.
Elmondta azt is, mit jelent számára a mozi. „Az a nemzedék, amihez én is tartozom, fiatalkorában nagyon rossz világban élt. Számunkra a mozi menedéket jelentett. Odakint volt az úgynevezett színes valóság, odabent pedig a fekete-fehér filmek. És mégis az a világ volt színes, ami a mozikban volt. A kinti szürkeséget csak úgy lehetett elviselni, ha elég sokáig tartott az a katartikus élmény, ami a vászon előtt érte az embert” – osztotta meg érzéseit a jelenlévőkkel a művész, aki bevallotta, a mai napig el tudja sírni magát egy jó filmen. Ahogyan fogalmazott, ez nem azért van, mert szenilis, hanem mert még mindig él benne a gyermeki csodálat.
Jankovics Marcell kedvencét, a magyar filmtörténet egyik klasszikusát, Huszárik Zoltán Szindbádját hozta el a MOM Kulturális Központ közönségének. „Akár hiszik, akár nem – mondta –, ez az alkotás az egyik legszebb és legnagyobb magyar film.”