Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Korforgalom_epul_a_Nemetvolgyi_uton

Körforgalom épül a Németvölgyi úton

Március 16-án körforgalom építése kezdődik meg a Németvölgyi út, a Stromfeld Aurél út és a Pagony utca találkozásánál. A beruházás célja, hogy a kereszteződés átalakításával megszűnjenek a környékbeli utakon rendszeresen előforduló torlódások. A közel öt hónapig tartó munkálatok idején terelésekre, forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk az arra közlekedőknek.

„Néhány nap múlva egy régebb óta tervezett forgalmi átalakítás kezdődik meg az egyik legjelentősebb hegyvidéki csomópontban: elindul a Németvölgyi út–Stromfeld Aurél út–Pagony utca kereszteződésének körforgalommá alakítása” – mondta el lapunknak a kerület polgármestere. Pokorni Zoltán kiemelte, hogy az elmúlt években sok bejelentést kapott az önkormányzat a „zűrös, nehezen átjárható csomópont” által előidézett problémák miatt.
A lámpás kereszteződés előtt ugyanis csúcsidőszakokban rendszeresen feltorlódnak a járművek, aminek következtében nemcsak a két érintett főútvonalon, a Németvölgyi és a Stromfeld Aurél úton, hanem a környékbeli kis utcákban is gyakran csak lépésben tudnak haladni az autók. Emiatt az önkormányzat kezdeményezte a csomópontot kezelő fővárosnál, hogy szüntesse meg a lámpás forgalomszabályozást, és építsen ki helyette egy nagyobb átbocsátóképességű körforgalmat. Az átépítés terveinek elkészítését, valamint az ezzel kapcsolatos engedélyeztetési feladatokat a kerület önként vállalta.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) beruházásában március 16-án kezdődik, és a tervek szerint július 31-ig tart a kereszteződés átépítése. Az új körforgalom közepén egy automata öntözőrendszerrel ellátott zöld szigetet alakítanak ki, amit dísznövényekkel és egyedi megvilágítással tesznek látványossá. A körforgalomba belépő és az abból kilépő járműveket majd csomóponti terelőszigetek választják el. Az átalakítással egy időben megújulnak a közelben található kapubeállók és a járdák, amelyek a zöldövezeti lakókörnyezetbe illő, nemes zúzalék felületű térkő burkolatot kapnak.
A munkálatok idején a csomópontban jelentősebb forgalomkorlátozásokra kell számítani. A kivitelezés első ütemében – ami március 16-tól, hétfőtől várhatóan május 10-ig tart – a Pagony utca mellett mindkét irányból lezárják a Németvölgyi út nyugati ágát a Mártonhegyi út és a Stromfeld Aurél út közötti szakaszon. Ennek megfelelően a Németvölgyi úton a temető felől érkező és az Alkotás utca felé haladó járműveknek már a csomópont előtt, a Szendi ároknál el kell kanyarodniuk jobbra. Számukra a BKK a Németvölgyi út–Szendi árok–Stromfeld Aurél út–Apor Vilmos tér–Böszörményi út terelőutat javasolja. A Márton Áron tér felől érkező autósoknak azonban érdemes lenne megfontolniuk, hogy már a Hegyalja út felé kerüljék el a lezárást.
A Németvölgyi úton a Királyhágó tér felől egyenesen tovább már nem lehet haladni, hanem legkésőbb a csomópontban a Stromfeld Aurél útra felfelé vagy lefelé kell elkanyarodni a lezárást követően. A Böszörményi út felől érkezőknek ezért a Böszörményi út–Apor Vilmos tér–Stromfeld Aurél út–Szendi utca–Németvölgyi út terelőutat javasolják.
A Stromfeld Aurél úton közlekedők irányonként egy-egy forgalmi sávon az építkezés ideje alatt is át tudnak haladni a csomóponton, továbbá ott a Stromfeld Aurél útról (mindkét irányból) el lehet kanyarodni a Németvölgyi út keleti ágára, a Királyhágó tér felé. A csomópontban az autóbuszok közlekedése változatlan marad, a megállóhelyeket mindössze néhány méterrel helyezik át ideiglenesen.
Az ingatlantulajdonosok részére a kivitelező biztosítja a kapubehajtók használatát, kivéve azt a néhány napig tartó időszakot, amíg elvégzik a behajtók burkolatcseréjét. A gyalogosok legalább az egyik oldali járdán mindvégig elérhetik úti céljukat, továbbá a Stromfeld Aurél utat keresztezve két ideiglenesen kijelölt gyalogátkelőhelyet is igénybe vehetnek majd.

k.

Szavazás a körforgalom díszítéséről

A következő napokban a Hegyvidéken élők közössége dönthet arról, hogyan nézzen ki a körforgalom közepén kialakítandó zöld sziget. A Hegyvidék Facebook-oldalán indított szavazáson négy variációból lehet kiválasztani, milyen dísznövényeket telepítsenek majd a megújuló csomópont központi részére.