Permetezik a fákat
Február utolsó hetében megkezdte a fővárosi parkok és fasorok fáinak tél végi lemosó permetezését a FŐKERT Nonprofit Zrt. A gyalogos- és közúti forgalom zavartalansága érdekében a munkavégzést elsősorban az éjszakai órákra ütemezik.
Két hét alatt több mint tízezer fa, elsősorban kőris, japánakác, juhar, ostorfa, valamint hárs permetezését végzik el. A Hegyvidéken a Ráth György utcában, az Alkotás utcában, a Mártonhegyi úton, a Budakeszi úton, a Böszörményi úton, valamint a városmajori parkban és a Gesztenyés kertben dolgoznak a szakemberek.
Az alkalmazott környezetbarát szer hatékonyan csökkenti a fás részeken, kéregrepedésekben áttelelő kártevők – takácsatkák, levélatkák, levél- és pajzstetvek, amerikai lepkekabócák – számát. A szer vastagon befedi a kártevők áttelelő alakjait, és paraffinolaj-tartalmával megfullasztja őket. A tél végi lemosó permetezés kizárólag az áttelelő kártevők ellen alkalmazható, a lombosodást követően megjelenő vagy elszaporodó kórokozók technológiai szintű vagy eseti jellegű intézkedést igényelnek.
Bár a FŐKERT szakemberei a legnagyobb gondossággal járnak el, előfordulhat, hogy a permet a növények közelében parkoló autókra hullik. Nincs ok azonban az aggodalomra, a készítmény nem okoz kárt a járművekben, könnyen lemosható a fényezésről, az üveg és műanyag alkatrészekről.
sm.