Kora tavaszi gombák a Hegyvidéken

A taplógombát mindenki ismeri, hiszen a korhadó, sérült fákon sok helyütt látható. Ma inkább csak bosszankodunk megjelenésén, mert a kertben vagy az erdőben a beteg, leromlott fákat jelzi és gyengíti tovább. A téli fagy következtében sérülő kéreg, vagy egy nem megfelelően megvédett oltás után maradó seb elég a szél szárnyán milliószámra terjedő taplóspóráknak, hogy megtelepedjenek. A kifejlődő gombatest a gazdanövény szállítószöveteibe is belenő, ahonnan felveszi a gyökerek felől érkező nedveket.
A kártétel kettős: egyrészt a szállítónyalábok elzárásával csökken a fa lombjához eljutó víz mennyisége, másrészt a gomba által termelt méreganyagok károsítják a fát. A már megtelepedett tapló ellen nehéz védekezni, hiszen nem elég eltávolítani a látható gombatestet. A gyakorló kertészek a megelőzés fontosságát hangsúlyozzák, és felhívják a figyelmet a csemeték alapos vizsgálatára. Ha mégis fertőzött facsemete kerülne a kertbe, jobb kivágni azt, mielőtt megfertőzne más növényeket is.
A kertészeket és erdészeket bosszantó tapló jelentős népi mesterségeknek adott alapanyagot. Az először a 14. században említett taplószedés fő célja a gyújtós nyerése volt. A toplászok, azaz taplószedők a fákról levágott taplótesteket először trágyába ásták, vagy beáztatták, aztán kiszárították, végül a fejsze fokával addig ütötték, amíg a gomba foszlós, kócszerű állagot öltött. Ezt használták tűzgyújtáshoz.
Az ország különböző vidékein eltérő praktikák alakultak ki a tapló feldolgozásával kapcsolatosan, és különböző termőhelyű, gazdanövényű taplókat is gyűjtöttek. A feldolgozott taplógombát vándorkereskedők terjesztették.
Erdélyben a magas hegyekben élő bükkösökben gyűjtött tapló a népi művészetben is fontos szerephez jutott. A hosszú, akár hetekig tartó gyűjtőutakon felkutatott taplókat más települések mellett Korondra vitték, ahol először lehántották a kérgüket, majd szeletekre vágták és nyújtották. Az így kialakuló lapokból vízálló sapkát és más használati tárgyakat készítettek, amelyek kellemes viseletet jelentettek, mert nyáron hűvösek maradtak, télen viszont megőrizték a meleget.
Egyes feljegyzések szerint egyetlen többkilós, egészséges taplótestből akár többtucatnyi ellenzős sapka is készülhetett. A megmaradó kisebb darabokat díszítésre, esetleg apróbb tárgyak készítésére használták.
A tapló a gyógyászatban is érdemeket szerzett. A modern tudomány alátámasztotta azokat a megfigyeléseket, amelyek szerint a vérző sebre kötözött tapló segíti a gyógyulást. A rostos állagú gomba felszívja a vért, a benne lévő csersavak összehúzzák az ereket, így a seb kitisztul és gyorsabban záródik. A falusi iskolákban a szivacsos taplót táblatörlésre használták.
Kora tavasszal a korhadó ágakon élő kis csészegombák narancssárga vagy élénkpiros árnyalatukkal messziről látszanak a bomló lombbal takart erdő alján. Ezek családja népes társaság, sok egymástól elkülönülő fajjal. Némelyikük ehető, míg mások enyhén mérgezők. Mivel ritkasága és kis mérete miatt nehéz egy étkezésnyi csészegombát összegyűjteni, jobb nem kockáztatni a kiadós hasmenést, gyomorrontást.A jellemzően valóban csésze alakú gombatestek alakját a célszerűség határozta meg. A felfelé nyitott serlegekből a kora tavaszi esők, vagy az ágakról lecsöpögő hólé cseppjei messzire kirepítik a spórákat. Száraz időben pedig a felszín felett fújó lágy szellő kelt olyan áramlásokat a serleg belsejében, amelyek kiemelik és messzire juttatják a megérett spórákat.
Az élénk színű csészegombák a kora tavaszi erdő kedves színfoltjai, minden más faj előtt, gyakran már január végén, a hómentes napokon megjelennek. A Hegyvidék kertjeiben a nem bolygatott farakások környékén is találkozhatunk egy-egy példánnyal.

(Barta)