Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Sportnap_idoseknek

Sportnap időseknek

A kerület idősügyi stratégiájában kiemelt szerepet kap az egészséges életmód és a mindennapos mozgás népszerűsítése. Ezt a célt szolgálta a Szépkorúakért a Hegyvidéken program részeként első alkalommal meghirdetett sportnap, ami a közösségépítésre is alkalmat adott.
A rendezvényt a Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft.-vel közösen szervező Hegyvidéki Egészségügyi Szociális és Alapszolgáltatási Központ vezetője, Szokoli Erzsébet elmondta, hogy a felhívásra a Németvölgy, a Normafa és a Virányos Gondozási Központba járó nyugdíjasok, valamint a Szépkorúakért a Hegyvidéken – Szolidáris szomszédság közösségfejlesztő program önkéntesei jelentkeztek. „Örömteli, hogy ilyen sokan eljöttek, ez is azt mutatja, hogy magasabb életkorban is van igény a sportolásra” – tette hozzá.
A Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft.-t irányító Mándoki-Móczán Mónika mindezt azzal egészítette ki, hogy a Hegyvidék igazi sportos kerület, amit a sportnap sikere is bizonyít. Az idősekre azonban nem csak egy-egy ilyen alkalommal figyelnek oda, mint mondta, a 70 év feletti kerületi lakosok hétvégenként 11.30–13.30-ig ingyenesen használhatják a Hegyvidéki Sportközpont uszodáját.
A résztvevőket változatos sorversenyekkel lepték meg a szervezők. Az alapos bemelegítést követően előkerültek a hulahoppkarikák, volt tojáscipelés, célba dobás és behunyt szemmel teljesített akadálypálya, a legnagyobb sikert mégis a táncverseny aratta: a hölgyek és urak ezen bebizonyították, hogy a modern stílusok sem állnak távol tőlük. Az agytorna, az ország-város, a filmes feladványok és a rizsszámolás tovább fokozták az amúgy is kiváló hangulatot.
Az eredményhirdetés során az összes versenyzőnek járt egy kis ajándék. A programot úszás zárta, mindenki korlátozás nélkül használhatta a sportközpont nagymedencéjét.

m.