Művészettel a gyógyulásért
Megnyílt a megújult MOM Park Galéria első jótékonysági kiállítása. A bevásárlóközpont felhívására a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) lelkes diákjai varázsolták újjá az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány Mama-lakását.
„A hely, ami esélyt ad” mottóval nyitott meg újra a MOM Park Galéria, és a mostani tárlat csak az első a sorban.
„Hosszú távú terveink vannak a galériával, szeretnénk évente több jótékonysági kiállításnak teret adni – kezdte Balassa László, a MOM Park igazgatója. – Kezdő művészeket és fontos társadalmi ügyeket karolunk fel. Célunk egy olyan közösségi tér létrehozása, ami a rohanó mindennapokban kis felüdülést, pihenést jelent a látogatóinknak, egyúttal pedig jó ügyekre irányítja a figyelmüket.”
A kezdeményezés fővédnöke, Winkler Nóra a többi között a közös munka erejéről beszélt köszöntőjében: „A MOME értékrendjének alapvető része, hogy hallgatói találkozzanak ehhez hasonló kezdeményezésekkel. Ez a szemlélet különösen fontos egy művésznél, hiszen minden tapasztalat számít, hogy munkájában hiteles válaszokat adjon egy-egy felkérésre.”
Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány kurátora, dr. Bakó Katalin szerint a beteg gyerekeknek a legapróbb kapaszkodók is fontosak. „A művészet komoly szerepet játszik a mindennapjainkban is – mondta. – Rendszeresen tartunk kézműves-foglalkozásokat, és már minikiállítást is rendeztünk a Mama-lakásban, ahol a gyerekek rajzait, fotóit és festményeit nézhették meg az orvosok, szülők, barátok. Mindent megteszünk, hogy a test gyógyulása mellett a lélek is egészséges legyen.”
A kiállítást december 31-ig tekinthetik meg az érdeklődők, akik a kihelyezett gyűjtőpontokon pénzbeli adományokkal vagy könyvekkel, játékokkal támogathatják a gyerekek gyógyulását.
(es)