„Az eltűnt időnyomában”: Istenszeme vendégfogadó
Az idő örök jelenléte és pusztító hatása, vele szemben az emlékezés megtartó ereje – Proust halhatatlan művére utalva – épített örökségünkben is jelen van. Sorozatunkban felkutatjuk az elhanyagolt, pusztuló, jobb sorsra érdemes hegyvidéki villákat, s felidézzük regényes történetüket.
Kezdjük emlékező sétánkat a Szent Anna-kápolnától fasorral szegélyezett gyalogúton az egykori titkokat rejtegető Istenszeme fogadóhoz! A hajdan varázslatos park a Szilassy út 3. alatti, gondozatlan telken lehangoló képet fest. A többször átalakított, elhagyatott épület még áll, de a Tengerszemnek nevezett tó kiszáradt, mivel forrásait eltömték, elvezették.
A területen, Johann Karl von Stettner udvari tanácsos majorságában már az 1760-as évektől vendégfogadó működött. Az erdőben megbúvó házikó a magyar történelem nevezetes helyévé vált. Stettner János huszárkapitány tulajdonában állt, amikor 1837-ben Kossuth Lajos orvosi tanácsra családjával együtt pár hetet töltött el a fogadóban, amely akkor már hegyvidéki üdülőnek volt tekinthető. Vele együtt pihent itt a neves irodalomtörténész, Toldy Ferenc, aki a május 5-re virradó éjszakán tanúja volt Kossuth elfogásának a betiltott Törvényhatósági Tudósítások szerkesztése és terjesztése miatt.
Eperjessy Károly írja zugligeti útmutatójában: „…május hó 4-ről 5-re, éjjeli egy óra tájban Eötvös József királyi fiscus, egy kapitány, egy strázsamesterrel és 48 gránátossal vétette körül a nyaralót és letépve Kossuthot kétségbeesett és könnybefúló családja kebléről, a budai várban, a Verbőczy utcában levő börtönbe zárták”. Az 1913-ban állított Kossuth-emlékmű még ma is látható a villa közelében.
A fogadó 1839-ben a kovásznai Kováts Zsigmond tulajdonába került. A villa ekkor faoszlopokkal díszített kis ház volt, homlokzatán, napsugarakkal körülvett timpanonjában, egy óriási szemmel. A szimbólum hasonlított a keresztény Szentháromság (Trinitas Sacra) jelképhez, de emlékeztetett a szabadkőművesség titokzatos jelére is. Innen eredhet a fogadó „Istenszeme” elnevezése.
Más hagyomány szerint a hely a nevét a hajdan mellette lévő, tengerszemre emlékeztető tóról kaphatta, amelynek vizét az alatta lévő Istenszeme-forrás táplálta, esetleg a felette elterülő réttől kölcsönözte, amelyet ma is Istenszeme-rétnek hívnak. Az épület 1846-ban a tűz martaléka lett, de hamarosan újjáépítették, és a szimbólum visszakerült a homlokzatára.
A 19. század közepén hazatelepült a Svájcból származó Haggenmacher család két tagja, Henrik és Károly. Henrik a malomiparban és a sörgyártásban szerzett ismertséget. Károly nem kedvelte a nagyvilág zaját, s az attól való elvonulás céljából megvásárolta a zugligeti birtokot.
A klasszicista villát neves építészekkel építtette át „svájci” historizáló stílusban. Az átalakítás során gondosan ügyeltek rá, hogy az „Isten szeme” megmaradjon a homlokzaton.
Salamin András képeskönyvében idézi Haggenmacher Sándor, a család utolsó magyarországi leszármazottja özvegyének, Pekár Zsuzsának a visszaemlékezését erre az időszakra: „A villa volt öregkorának menedéke. Ebbe fektetett bele minden elképzelhetőt: gyönyörű parkot létesített a kis tóra néző ház körül. Utakat, gazdasági épületeket, erdészházat építtetett, és a viharvert házat műértő ízléssel alakította át saját elképzelései szerint. Az a ház színes, berakott üvegablakaival, régi svájci kályháival olyan volt, mint egy ékszer az erdő mélyén…”
Haggenmacher Károly időskorában már nem szemlélhette a maga teremtette idillikus környezetet, mert elvesztette látását. Ez lehetett az oka, hogy 1921-ben a villában véget vetett életének.
Tragikus halála után nem sokkal örököse és unokahúga, Haggenmacher Bertha Luisa (Dreher Jenő sörgyáros felesége) a fővárosnak ajándékozta a nyaralót és a parkot azzal az egy feltétellel, hogy a területen gyermekintézetet hozzanak létre. Így a ház Budapest székesfőváros tulajdonába került. Előbb gróf Andrássy Gyulánénak adták bérbe, aki itt lakott 1946-ban bekövetkezett haláláig.
Az épületet csak 1949-ben vehették birtokba a gyerekek, ekkor nyílt meg a Kossuth Lajos Gyermekotthon és Általános Iskola. Pszichoorganikusan sérült fiatalok éltek és tanultak benne, összesen mintegy negyven-ötven fő. A felső tagozatosok a közeli Zugligeti iskolában végezték tanulmányaikat. 1955-ben apró, szabadon látogatható Kossuth Múzeum nyílt az épületben, és emléktábla került a falára, ami 1961-ben még látható volt.
Telente nemcsak a gyermekotthon lakói, hanem a környék lakossága is jégpályaként használta a befagyott tavat. Salamin András képeskönyvében egy 1960-as években készült fotót mutat be, amelyen a park tavában fürdő intézeti gyerekek láthatók, körben szelídgesztenyefákkal, amiket még Haggenmacher Sándor idejében ültettek.
Az Istenszeme-forrás – és vele együtt a Disznófő-forrás vizét is – az 1990-es évek elején közvetlenül bekötötték a csatornába, ezzel megszűnt a tó vízellátása. A kis múzeumot bezárták, és a gyűjteménnyel együtt a Kossuth elfogására emlékező tábla is eltűnt. Ez utóbbit 1999. október 6-án a Budapesti Zugligeti Egyesület és a XII. kerületi önkormányzat pótolta, s ma is látható az épület keleti falán.
A gyermekotthont 2000 tavaszán zárták be, majd a főváros megpróbálta eladni, azonban az adásvételi szerződést a svájci székhelyű Karl Haggenmacher-alapok megtámadta. A villaépület 2001-ben műemléki védelem alá került, a park kiemelten védetté vált a Hegyvidék természetvédelmi övezetén belül.
Sajnos azonban a fővárosi önkormányzat tulajdonában maradó épület azóta üresen, kihasználatlanul áll. Őrzéséről 2010-ig gondoskodott a város, utána megszűnt a felügyelet, a ház állaga folyamatosan romlik. A telket lassan visszahódítja a természet.
Csak reménykedni tudunk, hogy a történelmi események színhelyéül szolgáló, egykor nevezetes fogadó és a csodálatos park, a Karl Haggenmacher-alapok szándéka szerint gyermekintézményként, megfelelő hasznosítással újraéled, és az időközben eltűnt „Isten szeme” ismét vigyázza majd a Svábhegyet…
Beöthy Mária