Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Palyat_avattak_a_vak_focistak

Pályát avattak a vakfocisták

Három évvel ezelőtt talált otthonra a Hegyvidéken az ország egyetlen vakfocicsapata, és azóta is a MOM Sportban tartja edzéseit. Bár itthon nincsen ellenfele, a csapat ennek ellenére egyre erősebb, amihez a nemzetközi megméretések is hozzájárulnak. Ilyen alkalom volt az október első hétvégéjén megrendezett nemzetközi vakfocitorna, ami egyben a MOM Sport megújult műfüves pályának felavatására is alkalmat adott.
„A mostani már a második saját rendezésű nemzetközi tornánk, ezt ezúttal a Látó-tér Alapítvánnyal közösen hirdettük meg. A lebonyolításhoz ismét rengeteg segítséget kaptunk a MOM Sporttól, az anyagi háttér előteremtésében pedig nélkülözhetetlen volt a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati támogatása – sorolta az előzményeket Szeli Emília, aki azt is elmondta, hogy az ellenfelekkel, a cseh BSC Praha és a Sprint Wroclaw csapataival a nyáron már megmérkőztek. – Mozgalmasan teltek az utóbbi hónapok, hiszen három külföldi tornán is szerepeltünk, két harmadik és egy hetedik helyet szereztünk” – tette hozzá a LÁSS Egyesület elnökségi tagja.
Míg korábban a magyarok a tisztes helytállás reményében léptek pályára, az utóbbi időben egyre szebb eredményeket érnek el. Nem véletlen, hogy a Közép-európai Városok Kupáján már úgy konferálták fel őket, mint az egyik legígéretesebben fejlődő csapatot, míg Wroclawban Szabó Istvánt választották meg a torna legjobb játékosának. Ez óriási elismerés, ugyanis a komplett lengyel válogatott is pályára lépett.
A csapat töretlenül fejlődik, azonban még mindig gondot okoz, hogy kevés az állandó játékos, és a szponzorok sem döngetik az egyesület ajtaját. Pedig jól jönne a támogatás, mert az igazán nagy ugráshoz pénzre van szükség.
Addig is a LÁSS igyekszik a maga erejéből és a meglévő segítők hozzájárulásával utolérni az európai elitet, hogy egyszer beteljesüljön a vakfocisták vágya, és a gárda Magyarország színeiben kijusson a paralimpiára. Egy kis lépést ezúttal is tett előre, a MOM Sportban ugyanis a LÁSS csapata vehette át az ezüstérmet, a lengyelek mögött végezve, a cseheket megelőzve.

m.