Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Etellel_az_eletert

Étellel az életért

Ha körülnézünk saját ismeretségi körünkben, szembesülnünk kell azzal a szomorú ténnyel, amit a statisztikák is alátámasztanak: ma Magyarországon minden ötödik pár küzd meddőséggel. Ráadásul ez a tendencia növekedni látszik.
Fontos, hiánypótló könyvet adott most ezeknek a pároknak a kezébe Babiczky-Pfliegel Dóra, aki a saját bőrén tapasztalta meg, milyen érzés naponta szembenézni a kudarccal, hiába várni a pozitív terhességi teszteredményt. A sors úgy hozta, hogy a szerzőnek másfél évig kellett birkóznia a meddőség démonával, mire kiderítették: eddig nem sejtett inzulinrezisztenciája miatt nem kerül áldott állapotba.
A története innentől mesébe fordult, gyökeres életmódváltással egyetlen hónap alatt elérte a vágyott célt, és hamarosan életet adhatott első, majd második kislányának is. Az Ép testben 2 lélek című könyvet azért írta meg, hogy ráirányítsa a figyelmet azokra a meddőséget okozó betegségekre, amelyek helyes étkezési szokásokat követve kiküszöbölhetők lennének.
Az inzulinrezisztencia mellett a policisztás ovárium szindrómát (PCOS), az endometriózist és a pajzsmirigy működésének zavarait taglalja Babiczky-Pfliegel Dóra, és amellett, hogy számba veszi a lehetséges tüneteket, alternatív, természetes megoldásokat is keres ezekre. Nemcsak azért hasznos ez a kötet, mert egy-egy összetevő konkrét élettani hatásainak ismertetésével segít felülkerekedni az egészségbeli problémán, de azért is, mert ötletes, ízletes receptekkel ránt ki a betegségtudatból. Bebizonyítja, hogy glutén-, laktóz- és cukormentesen is lehet finom, kívánatos fogásokat készíteni egészséges alapanyagokból.
Az előbbiekben felsorolt problémák étrendbeli kezelése mellett a várandós kismamáknak is alternatívát kínál a receptgyűjtemény a különféle panaszok enyhítésére. Kapunk belőle ötletet arra, hogy mivel legyünk úrrá az első trimeszter émelygésein, hogyan játszhatjuk ki a farkaséhséget, vagy hogy mit együnk, hogy ne vizesedjünk, és arra is, hogyan érjük el, hogy energiától és életerőtől kicsattanó, egészséges nők lehessünk a várandósság hónapjaiban.
A tanácsadás természetesen nem torpan meg ezen a ponton, hiszen a szoptatás időszakában legalább ugyanilyen fontos, hogy jó kondícióban legyen a szervezetünk. A kötet olyannyira gazdag a szisztematikusan összegyűjtött, lényeges információkban, amik a gyermeket váró és világra hozó nőket érintik, hogy minden panasz nélkül is érdemes kézbe venni. Sőt, végigfőzni!

(Babiczky-Pfliegel Dóra: Ép testben 2 lélek, Athenaeum Kiadó, 2015. Ára: 3990 Ft.)