Az örökmozgó gyorskorcsolyás
Reneszánszát éli az idén világbajnoki aranyat „szállító” magyar gyorskorcsolya, és a sikerekből Bácskai Sára is kiveszi a részét. A Testnevelési Egyetem Gyakorló Sportiskolai Általános Iskola és Gimnázium tizedikes diákja a tavalyi Európa-bajnokságon bronzérmet, az idei kontinensviadalon negyedik helyet szerzett a női váltó tagjaként. Teljesítményét a „XII. kerület Sportjáért” kitüntetéssel ismerte el a Hegyvidéki Önkormányzat.
Mikor tanultál meg korcsolyázni?
– Talán hatéves voltam, amikor a nővérem kivitt a műjégpályára, majd később az iskolával is jártam korcsolyázni telente. Sokáig csak szórakozás volt, nem gondoltam, hogy egyszer versenyzés lesz belőle.
Más sportokkal is megpróbálkoztál korábban?
– Sokfélét kipróbáltam, az úszástól a labdajátékokig. Egy ideig a kézilabda volt a legfontosabb, aztán az egyik alsós osztálytársam megismertetett a gyorskorcsolyával. Ettől kezdve párhuzamosan foglalkoztam a kettővel, mert nagyon élveztem őket, még ha ide-oda is rohangáltam egyik edzésről a másikra. Végül mégis döntenem kellett, hiszen nem lehet egyszerre két sportágat magas szinten űzni, így a korcsolya mellett maradtam. A kézilabdát a mai napig szeretem, de úgy éreztem, jobban illenek hozzám az egyéni sportok. A családom különösebben nem csodálkozott, ők tudták, hogy kiskorom óta örökmozgó vagyok, és szeretem a különleges dolgokat. A korcsolya beleillett a képbe, már csak azért is, mert akkoriban még nem terjedt el ennyire, mint manapság.
A gyorskorcsolya sokáig nem tartozott a magyar sikersportágak közé. Milyen célokat tűztél ki magad elé?
– Mint minden fiatal élsportolónak, így nekem is az elsődleges álmom az olimpiára való kijutás, továbbá az volt, hogy rajthoz állhassak egy világversenyen. Most, hogy már egyre ismertebb a sportág, és egyre jobbak a magyarok, én is újabb célokat tűzhetek ki.
Mi kell ahhoz, hogy valaki elég gyors legyen a jégen?
– Hetven százalék a technikán múlik. Persze, szükség van megfelelő állóképességre, amiért „csak” szenvedni kell, és mentálisan is rendben kell lenni. Ha mindez megvan, akkor tudsz igazán gyors lenni a pályán.
Hogyan tudod összeegyeztetni az iskolát és a sportot?
– A szezon szeptembertől március végéig tart, ilyenkor a sok verseny miatt rengeteget hiányzom az iskolából. Az áprilisi pihenő után májusban kezdünk ismét dolgozni, jön az alapozás, az edzőtábor. Elég nehéz, de szerencsére nagyon segítőkészek a tanáraim. Viszem magammal a tanulnivalót a versenyekre; általában sikerül mindent viszonylag jól bepótolnom.
A Szocsiban rendezett Európa-bajnokságon egyéniben 1500 méteren a tizedik, a női váltóval 3000 méteren a negyedik helyen végeztél.
– Azt hiszem, büszke lehetek ezekre az eredményekre, főleg hogy még fiatal vagyok. De nem ez volt az első világversenyem, már tavaly elkezdtem világkupákra járni, és az Eb-n is indultam, váltóban harmadikak lettünk.
Egyre jobb eredményeket érsz el. Mit tartasz eddigi pályafutásod csúcsának?
– Az idei szezon volt a legjobb évem, mivel a sikeres Eb-szereplésen kívül a női váltóval megszereztük a második helyet a drezdai világkupán. Elindultam a junior vb-n is, összetettben a tizenegyedik lettem.
Milyen szerepet szánsz a következő években a gyorskorcsolyának az életedben?
– Szeretnék sokat korcsolyázni, és minél jobb eredményeket elérni a világversenyeken – s persze kijutni az olimpiára. Ami a civil életet illeti, közel áll hozzám a gasztronómia, jó lenne ezen a területen továbbtanulni. Most sem ijedek meg a konyhában, ha van időm, szívesen sütögetek, néha főzni is szoktam.
sm.