„Ne vegyétek el az ember meghitt otthonát”

„Ne vegyétek el az ember meghitt otthonát. Ne kelljen elhagynia édes hazáját! A hazát, mely jövővel biztatott. Melyben mindnyájunk bölcsője ringatott!” – ezzel az Elisabeth Neuberger-Schneider által írt versrészlettel nyitotta meg Meskó Gyula a magyarországi németek kitelepítésének 70. évfordulóján a Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnáziumban tartott megemlékezést, amin a Jókai Mór Német Nemzetiségi Általános Iskola diákjai és pedagógusai is részt vettek.
Az igazgatóhelyettes elmondta, hogy hetven esztendeje emberek tízezreit űzte el Magyarországról az akkori államhatalom, pusztán a származásuk, az anyanyelvük miatt. Mindenük itt maradt, csak egy batyut vihettek magukkal, a legszükségesebb holmikkal megpakolva. S bár hittek benne, hogy visszajöhetnek, legtöbbjükre a koporsó is Németországban várt.
„A magyar minisztertanács 1945. december huszonkilencedikén, a nagyhatalmak egyetértésével és parlamenti meghatalmazással kiadott rendelete szerint Németországba történő áttelepítésre köteleztek mindenkit, aki az 1941. évi népszámlálás alkalmával német nemzetiségűnek vagy német anyanyelvűnek vallotta magát. Ennyi év után nagyon nehéz elhinni, hogy egy népet, egy kultúrát megmagyarázhatatlan és felelőtlen politikai döntéssel el akartak távolítani, el akartak tüntetni” – beszélt a tragikus történelmi eseményről Meskó Gyula.A pedagógus idézte Kovács Imre, a Nemzeti Parasztpárt politikusa 1945 áprilisában kinyilatkoztatott elhíresült mondatát, miszerint „a svábság egy batyuval jött ide, egy batyuval is menjen”. Arról is szólt, hogy a „magyar svábok” társadalmi és kulturális jelenléte több évszázadra tekintett vissza, miközben ezer szállal kapcsolódott a magyarsághoz, és közös történelmünk több mint ezer éve egybefonódik.
„Az országban megtelepedett németek alapvetően konfliktusmentesen, a közös nemzeti kultúrát építve élték mindennapjaikat a többi nemzetiséggel – folytatta Meskó Gyula. – Mindez azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy a győztes nagyhatalmi politika a bábkormányokat befolyásolva ne vigye véghez akaratát és bosszúját, hogy a kollektív bűnösség elve alapján ne telepíttesse ki a németajkú lakosság zömét.”
Mintegy 480 németek lakta község közül 310-ből telepítettek ki több mint 170 ezer embert, s ha ehhez hozzászámoljuk a háború idején eltávozottakat, menekülőket, valamint a szovjet hadsereg által „málenkij robotra” elhurcoltakat, akkor mintegy 230 ezer német származású honfitársunknak kellett elhagynia hazánkat. Ezzel a magyarországi németség aránya összességében a felére csökkent. „Rájuk, az őseinkre emlékezünk, és mutatjuk ki irántuk érzett tiszteletünket az évfordulós megemlékezéssel” – zárta gondolatait Meskó Gyula.
Ezután következett annak a Baranya megyei Somberekről áprilisban útjára indított sváb vándorbatyunak a bemutatása, amelyben olyan használati tárgyak kaptak helyet, amiket a kitelepített svábok magukkal vihettek annak idején. A kendővel átkötött dunyhából mások mellett előkerült egy Biblia, keszkenő, ing, lábas, porceláncsésze, villa és kanál. A sváb vándorbatyut a projektnap alkalmából összeállított iskolatárlaton is kiállították, így valamennyi évfolyam megtekintheti ezt az elgondolkodtató történelmi mementót.
Végezetül az „Egyéni sorsok” – személyes találkozás és beszélgetés kortanúkkal címmel megtartott rendhagyó történelemórák meghívottjai, Herein Gyuláné Mayer Ica (Budakeszi), Milbich Jánosné Taller Marika (Solymár), dr. Luncz Ottokárné Ringler Magdi (Budaörs) és Müller-Schiefferer Ágnes (Békásmegyer) vehették át közreműködésükért az iskola ajándékait. Kíséretükben eljöttek a Hegyvidékre az érintett települések német önkormányzatainak elnökei is, akiket a kerületi nemzetiségi elnök, Kövesdiné Martin Nóra köszöntött.

mm.