Még ma is átugornák a kerítést

„Vártuk a tanár urat, de nem jött, úgyhogy elmentünk” – ez a rövid, de velős üzenet díszelgett több mint ötven évvel ezelőtt az Arany János iskola egyik osztálytermének tábláján. Az emlékezetes diákcsínyt az „elkövetők”, azaz a IV. b osztály 1966-ban végző diákjai elevenítették fel az iskolában megtartott ötvenéves érettségi találkozójukon.
„Ez a bizonyos tanár oroszt tanított, ő volt az, aki a legkevésbé foglalkozott velünk. Nem véletlen, hogy pont az ő óráját hagytuk ott, úgy viszonyultunk hozzá, ahogyan ő velünk viselkedett” – mesélte dr. Csere István.

A fiúk, mint oly sok esetben, a kerítésen átmászva távoztak. „Nem volt különösebben nehéz dolgunk, mert az idős pedellusunk csak a kaput őrizte, elég gyorsak és ravaszak voltunk ahhoz, hogy ne vegyen észre minket” – mondta nevetve Csere úr, majd meghatottan hozzátette, amint belépett az épületbe, szinte megrohanták az emlékek, hiszen osztálytársaival együtt szép éveket töltött el az Aranyban.
Így voltak ezzel a többiek is. Bár sok minden megváltozott, amikor végigbarangolták az épületet és a kertet, megnézték a folyosókra kirakott tablókat, erre a néhány órára ismét „aranyos” diáknak érezték magukat. Szívesen emlékeztek tanáraikra is, és arra, mennyi tudást, szeretet kaptak tőlük az évek során.
Az osztályfőnök, Magyarvári Józsefné biológiatanár szárnyai alá vette a tehetséges és érdeklődő növendékeket. Beajánlotta őket az ELTE előkészítőjébe, ahol már akkoriban DNS-vizsgálatokkal, genetikai kérdésekkel foglalkoztak. Ennek meg is lett az eredménye, az oda járó diákok nagyszerűen tudták kamatoztatni plusztudásukat a felvételin. A fiatalok más tárgyakkal is elmélyült barátságot kötöttek gimnáziumi éveik alatt, ennek köszönhető, hogy majdnem az osztály fele egyetemen tanult tovább, ami akkortájt nem számított mindennaposnak.
Abban az időben csak fiúk jártak a gimnáziumba, kötelező volt az iskolaköpeny. Szigorú fegyelem és rend jellemezte az iskolát.
„Manapság azt mondanánk, egyfajta csapatépítésen vettünk részt. A következetes nevelés eredménye a szoros kapcsolat, ami ötven évvel később ismét összehozott bennünket. Az Arany szellemisége, a hagyományaink és a tanáraink kovácsoltak össze minket – vélte Bajor Kálmán, az érettségi találkozó egyik főszervezője. – Azt üzenjük az utódainknak, a mai diákoknak, hogy jó helyen vannak. Ápolják szorgalmasan a baráti kapcsolatokat, hiszen ezek egy életen át elkísérnek!”
A tanulás mellett azért jutott idő a szórakozásra is. Az iskolazenekar éppen a beatkorszak közepén lépett fel a táncos rendezvényeken, a gyerekek rengeteget fociztak, kézilabdáztak és kosaraztak. Lehet, ez is hozzájárult ahhoz, hogy közel 70 évesen mindnyájan jó egészségi állapotnak örvendenek – ha nekiveselkednének, talán ma sem jelentene számukra akadályt az a bizonyos kerítés. Abban pedig mind megegyeztek, hogy hálával tartoznak az Arany pedagógusainak, és köszönettel a szüleiknek, hogy az iskola tanulói lehettek.
A vendégeket fogadó Patkó Lajos igazgató kérésükre röviden beszélt az elmúlt fél évszázad legfontosabb történéseiről, külön is kiemelve a közelmúltban végrehajtott fejlesztéseket. Büszkén szólt az országos összehasonlításban is kiemelkedően felszerelt, a fizika, kémia és biológia tanulását élményszerűvé tevő szaktantermekről, a nyelvoktatásról, valamint az alsós évfolyamokon kötelező néptáncoktatásról, amelyet az országban az elsők között, a világhírű Timár-módszer alapján vezettek be. Az iskola igazgatója szerint azonban mindennél fontosabb az Arany légköre, az Arany-család, ami ötven évvel az érettségi után is összetartja az egykori diákokat.

mm.