Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Olimpiai_indulast_ero_ugras

Olimpiai indulást érő ugrás a Hopp-Parádén

Ritkán látható izgalmakat hozott a Hopp-Parádé rúdugrógálája. A győztes venezuelai Robeilys Peinado 456 centiméteres egyéni csúcsával mindössze 5 centivel maradt el a versenyrekordtól, míg az ugyanekkorát ugró, de többet rontó, így a második helyen végző ukrán Maryna Kylypko ezzel az eredménnyel megváltotta jegyét a riói olimpiára.

Több rekord is megdőlt az idei Hopp-Parádén, a Hegyvidéki Napok nyitórendezvénye és legnagyobb sporteseménye azonban nem csupán ezért szolgálta kiválóan a mozgás népszerűsítését. A sportpályává alakított Sirály sétányon megrendezett nagyszabású nemzetközi ugrógála ugyanis minden korosztály számára izgalmas programokat kínált.
Elsőként a hegyvidéki iskolákba járó 1–2. osztályos diákok mérték össze tudásukat futó-, ugró- és dobószámokban. A versenyt a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) által elindított Kölyök Atlétika Program részeként rendezte meg a Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft., amelynek vezetője, Mándoki-Móczán Mónika elmondta, hogy a XII. kerületi gyerekek a nemzeti alaptanterv keretében, a testnevelésórákon ismerkedhetnek meg az atlétikai sportágak alapjaival. Bajnokot ezúttal nem hirdettek, a győzteseknek járó emléklapot, pólót és az apró ajándékokat valamennyi induló kiérdemelte.
„Éles” versenyen vehettek részt a hitelesített rúdugrópályán az ifjúsági és serdülő lányok bajnokságának résztvevői, akik igencsak kitettek magukért. Hornácsik Gréta kiváló, 320 centiméteres ugrással szerezte meg az első helyet a szintén ugyaneddig jutó, de a verseny során többet hibázó Fróna Hanna és a 310 centimétert elérő Bánovics Dorottya előtt.
Teljesítményükkel kapcsolatban Spiriev Attila, a Hopp-Parádé szakmai vezetője, az MASZ szakmai igazgatója arról beszélt, hogy egyre inkább látszik a Boris Volkov nevével fémjelzett Nemzeti Rúdugró Program pozitív hatása (ő volt az 1992-ben olimpiát nyerő, világ- és Európa-bajnok, fantasztikus, 605 centiméteres egyéni csúcsot magáénak tudó Maxim Taraszov rúdugró egykori edzője). A korosztályos versenyzők eredményei folyamatosan javulnak, és már nemzetközi összehasonlításban is figyelemre méltók. A Hopp-Parádén egy különleges edzést is tartottak, ezen Boris Volkov a rúdugrás műhelytitkaival ismertette meg az érdeklődőket.
Az elmélet után jött a gyakorlat, azaz a fő attrakció, a női nemzetközi verseny, ami rendkívüli izgalmakat hozott. Erős Enikő és Juhász Fanni a verseny történetének legjobb hazai eredményével, 410 centiméterrel a negyedik, illetve az ötödik helyen végzett, míg a dobogó harmadik fokára 420 centiméterrel a német Anna Felzmann állhatott fel.
Egyaránt 456 centiméterig jutott a végső győzelemért páros csatát vívó venezuelai Robeilys Peinado és az ukrán Maryna Kylypko, kettejük között végül a kevesebb hiba döntött a dél-amerikai sportoló javára. Bár az ukrán rúdugrónak meg kellett elégednie a második hellyel, eddigi legjobb eredményével kijutott a riói olimpiára.
Sikeresnek értékelte az idei Hopp-Parádét Váczi János alpolgármester. Szerinte a program ismét bebizonyította, hogy a tradicionális atlétikai számok is lehetnek látványosak és közönségcsalogatók. Ez azért fontos, mert ezzel lehet igazán hatékonyan népszerűsíteni a mindennapos mozgást, a sportolást – emelte ki Váczi János, aki elmondta, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat, a magyarországi települések között szinte egyedülálló módon, költségvetése több mint 2 százalékát fordítja sporttámogatásra. Közösségi sporteseményeket szervez, működteti a több ezer indulót felvonultató diákolimpiát, valamint a Hegyvidék Sportegyesület, a MOM Sport és a Városmajor utcai sportközpont révén a sportolási lehetőségek gazdag választékát kínálja a kerületben élőknek.

MM.