Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez


Anyak_napja_es_majalis_a_Varoshaza_teren1

Anyák napja és majális a Városháza téren

Kosaras körhinta, táncház, májusfaállítás, koncertek, ökojátékok és kézműves-foglalkozások várták azokat, akik május első napján ellátogattak az anyák napi ünnepséggel egybekötött majálisra. A program helyszíne a Hegyvidék egyik legkedveltebb találkozási pontja, a Városháza tér volt.

A ritka egybeesésnek köszönhetően az idén május első napján a majálisozás mellett az édesanyák kapták a főszerepet. A hegyvidéki családoknak pedig ezúttal sem kellett messzire menniük az élményekben gazdag programokért.
„Szerencsére az időjárás mellénk állt, így ismét helyet adhatunk a tradíciók felelevenítésének, az ökotudatosság erősítésének és a felhőtlen családi szórakozásnak. Régi vágyunk volt, hogy élettel töltsük meg az önkormányzat előtti teret, épp emiatt öröm látni, hogy ilyen sokan eljöttek” – mondta elégedetten Fonti Krisztina alpolgármester.
„Anyukám, anyukám, találd ki, hogy az én kincsem, ugyan ki? Ki más is lehetne, ha nem te? Ültess gyorsan az öledbe. Anyukám szeretlek! Anyák napján Téged virággal köszöntelek, és csak annyit mondok: Anyukám, szeretlek!” – nem a hatéves Márk volt az egyetlen, aki a Városháza tér vidám forgatagában köszöntötte fel az édesanyját. „Én egy gyékényből font szívecskét és egy bevásárlószatyrot adtam az anyukámnak. Láttam rajta, hogy nagyon tetszettek neki az ajándékaim és a mondóka is, amit elszavaltam melléjük” – mesélte lelkesen a négyesztendős Fanni, akivel a gyerekek körében méltán népszerű kosaras körhinta mellett beszélgettünk.
Az ünnepi kínálatban mindenki megtalálhatta a kedvére való elfoglaltságot: a régi idők játékai, a vidám muzsika és az érdekes kézműves-foglalkozások egyaránt szép élményekkel gazdagították a megjelenteket. „Nagyon örülök, hogy a tizenkettedik kerületben is lehetőségünk adódik családi programokon részt venni. Jó a hangulat, biztonságos a környezet, ráadásul nemcsak értékes, de értékteremtő szórakozási lehetőségek vannak” – méltatta a kellemes hangulatot Horváth Mónika, aki kislányával, az ötéves Zselykével együtt csatlakozott a hegyvidéki majálishoz.Anyak_napja_es_majalis_a_Varoshaza_teren2„Én jól éreztem magam! Körbetáncoltuk anyával a májusfát, és egy csomó mindent készítettem. Ezt a széket kartonból raktam össze, és telepecsételtem virágos mintákkal. Majd apa is ráülhet, mert a néni, aki segített megcsinálni, azt mondta, hogy száz kilóig bárkit kibír” – mutatta büszkén színes sámliját Zselyke.
„A két ünnep adta magát: a programokat úgy állítottuk össze, hogy azok az anyák napjáról, a majálisról és a környezettudatosságról is szóljanak. A többállomásos, ökotudatosságra fókuszáló játékszigetek, a koncertek és a májusfaállítás is nagy sikert arattak” – mondta Hambuch Gerda, a MOM Kulturális Központ vezetője, aki azt is hozzátette, hogy május 29-én a mostanihoz hasonló gyereknapi mulatsággal várják a hegyvidéki családokat a Városháza téren.

Boussebaa Mimi