Három gyermek, két olimpiai győzelem
„Próféta a saját hazájában?” címmel a kerület díszpolgárait bemutató beszélgetéssorozat indult a Hegyvidéki Önkormányzat, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerülete és a MOM Kulturális Központ közös szervezésében. Az első vendég Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó volt.
Első ízben szervezett a XII. kerülettel közös programot a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének püspöki hivatala a Budagyöngyénél található reprezentatív székházában. Pokorni Zoltán polgármester, a rendezvény fővédnöke elmondta, támogatja a püspökség törekvését, hogy a gyülekezet ily módon jobban bekapcsolódjon a kerület kulturális életébe.
A Hegyvidék díszpolgárait bemutató új beszélgetéssorozat helyszínének történetéről Fabiny Tamás, az északi evangélikus egyházkerület püspöke beszélt röviden. Az 1917-ben készült, eredetileg vigalmi célokat szolgáló épületet a második világháború után Ordass Lajos püspök kezdeményezésére vásárolta meg a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület, hogy ott kórházat alakítson ki. Ez a terv az államosítás miatt nem válhatott valóra: az elvett épületben Vorosilov marsall rezidenciáját rendezték be, később pedig a Népi Kollégiumok Országos Szövetségének székháza jött létre benne. A főépület tulajdonosi jogú kezelője a rendszerváltásig a Mecseki Ércbányászati Vállalat volt, azt követően kapta vissza az egyház az ingatlant.
A most induló programsorozat első vendégét, Nagy Tímeát Fabiny Tamás és Illisz László, az Evangélikus Információs Szolgálat vezetője kérdezte életéről, pályafutásáról. A Hegyvidék díszpolgára egy gyerekkori szerelmének köszönhetően ismerkedett meg a vívással: tízévesen beleszeretett egy fiúba, aki a Vasasban vívott, ezért ő is ezt a sportágat választotta. A srác két hétre rá abbahagyta, ő viszont folytatta, annak ellenére, hogy edzői sokáig nem láttak benne fantáziát, így versenyekre sem mehetett. Néhány év múlva azonban megtáltosodott, és felfigyeltek rá.
„Meg akartam mutatni, hogy én is vagyok valaki. Rájöttem, hogy ha többet edzek a többieknél, akkor jobb leszek” – adott magyarázatot a kezdeti eredménytelenség után jött sikerekre Nagy Tímea. Szerinte a saját példája igazolja, hogy mindenkiből lehet kiváló sportoló; a magasságán kívül semmi olyan adottsága nem volt, ami másokhoz képest előnyt jelentett volna. Sőt, a lassúsága miatt „lajhárnak” hívták, ám sokat dolgozott annak érdekében, hogy pontos legyen a hegyvezetése, s amikor helyzetbe került, ritkán hibázott.
Első nagy sikerének az 1992-es, havannai világbajnokságon párbajtőrcsapatban elért aranyérmét tartja. Azt követően szinte minden versenyt megnyert, az 1996-os, atlantai olimpián azonban „kapott az élettől egy nagy pofont”: addigi győzelmei után úgy érezte, az ötkarikás bajnoki cím is könnyen összejön, de csak ötödik lett. Padlóra került, a vereség annyira megviselte, hogy azt fontolgatta, végleg abbahagyja a vívást. Abban az évben államvizsgázott logopédia szakon, és el is kezdett dolgozni egy óvodában.
Edzője biztatására azonban visszatért az élsportba. Gyermekvállalás miatt 1998-ban leállt a versenyzéssel – a szülésig csaknem negyven kilót hízott –, ám kislánya születése után fél évvel már ismét vívott. Csenge, amikor csak lehetett, mellette volt, az edzőtáborokba is magával vitte őt, két edzés között pedig vele töltötte az időt.
A 2000-es olimpiára Nagy Tímea zökkenőmentesen jutott ki, és egyéni párbajtőrben aranyérmet nyert. „Az atlantai pofonnal a hátam mögött már a helyén tudtam kezelni a sydneyi dicsőséget, a földön maradtam” – értékelte a sportolónő az olimpiai bajnoki cím megszerzését követő, jelentős médiaérdeklődéssel és sok szerepléssel járó időszakot.
Athénra való felkészülését 2002-ben második gyermeke, Luca születése tette még mozgalmasabbá. A 2004-es szereplést – szemben Sydneyvel – már jutalomjátéknak fogta fel, nem magának szeretett volna aranyérmet szerezni, hanem hazánknak. Sikerült is, ismét együtt ünnepelt vele az ország.
Az athéni arany után megszületett Csanád. Gyermekei ma már 18, 14 és 11 évesek, mind aktívan vízilabdáznak. Az elmúlt években Nagy Tímea sok időt töltött velük az edzéseiken, végül aztán ő is a medence mellett maradt, a Hajós Alfréd Uszoda létesítményvezetője lett. A vívás ezzel együtt sem tűnt el teljesen az életéből, nyaranta az Erzsébet-táborokban tart edzéseket kisgyerekeknek.
d.
A következő vendégek: Timár Sándor és Timár Böske
A beszélgetéssorozat május 17-én 18 órától folytatódik. A vendégek: Timár Sándor Kossuth-díjas koreográfus, táncpedagógus és felesége, Timár Böske táncpedagógus. A beszélgetés helyszíne: a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének székháza – XII., Szilágyi Erzsébet fasor 24., telefon: 394-2335. A program regisztrációs jeggyel látogatható. A regisztráció díja: 200 Ft. Regisztrálni a MOM Kulturális Központ jegypénztárában (XII., Csörsz utca 18.) és a mom.jegy.hu internetes oldalon lehet.