Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Szellemi_olimpia

Egyetlen ékezet döntött a szellemi olimpián

Különleges megméretéssel folytatódott a diákolimpia. Ezúttal nem testi erőre, ügyességre, gyorsaságra, vagy épp labdaérzékre volt szükség – a szellemi olimpián az elméleti tudásukat tehették próbára a gyerekek.
A felhívásra jelentkező kilenc iskola tizenhárom csapata – az idén lényegesen többen neveztek, mint az előző években – segítségképpen előre megkapta a kérdések megválaszolását könnyítő szakirodalmat, így a versenyzőknek már „csak” annyi dolguk volt, hogy alaposan átolvassák az ajánlott könyveket és internetes oldalakat. Kiemelt figyelmet kaptak az 1976-os montreali nyári olimpia magyar eredményei, bajnokai és magyar vonatkozású érdekességei, a 120 éves Magyar Olimpiai Bizottság és a 30 éves Magyar Olimpiai Akadémia története, valamint azok a magyar atléták, akik dobogóra állhattak az ötkarikás játékokon.
A MOM Kulturális Központ kupolatermében megrendezett vetélkedőn a szokásoknak megfelelően együtt indultak a IV. korcsoportos és a középiskolás diákok. A Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. munkatársai jóvoltából a hétfordulós elmetornán változatos fejtörők várták őket, volt totó, képfelismerés és keresztrejtvény is.
A végére pedig egy igazán kreatív feladat maradt: a csapatoknak öt megadott szó felhasználásával a 2020-as budapesti olimpia indulóját kellett elkészíteniük, és lehetőleg közösen előadniuk. Az énekes, szavalós, rappelős előadások olyannyira jól sikerültek, hogy szinte mindenki maximális pontszámot kapott.
A IV. korcsoport, azaz a 7. és 8. osztályosok versenyében az első helyen holtverseny alakult ki a Zugligeti Általános Iskola és a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola között. A csapatok három pluszkérdést kaptak, a válaszokat külön-külön táblára kellett felírni. Bár mindenki mindenre jól válaszolt, a Pannonia Sacra gárdája az egyik magyar olimpikon nevéről lefelejtett egy ékezetet, ami el is döntötte a küzdelmet: a Zugligeti iskola vihette haza az elsőknek járó aranyérmeket. Második lett a Pannonia Sacra, harmadik a Virányos Általános Iskola, negyedik pedig – mindössze egyetlen ponttal lemaradva – a Jókai Mór Német Nemzetiségi Általános Iskola.
Nem hozott ekkora izgalmat a középiskolások versenye. A Városmajori Gimnázium végzett az élen, megelőzve a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium első csapatát, a Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnáziumot és az Arany második csapatát.

sm.