Kertjeink vidám lakói: a mókusok

Az európai, vagy vörös mókus az emlősök osztályának mókusfélék családjába tartozik, legközelebbi hazai rokona az ürge. A nálunk elterjedt faj Európa nyugati partjától Kínáig mindenütt megtalálható a mérsékelt övben. Egyetlen fajként hatalmas területen él, de a változatos életterek hatására mintegy két tucat alfaja alakult ki. Közép-Európa legalább négy alfaj találkozási pontja. Hazánkban védett, eszmei értéke 25 000 forint.
A természetes erdőben élő mókus óvatos állat, a fák lombkoronájának biztonságában éli napjait. Ott keresi főleg fenyőmagból álló táplálékát, és ritkán merészkedik az ágak végére, vagy a talajra.
Életét a táplálék mennyisége határozza meg; ha a toboztermés bőséges, a mókusállomány is gyors gyarapodásnak indul. Évente akár két fészekaljat is felnevel, alkalmanként négy-öt fiókával. Ha a táplálék mennyisége csökken, a mókusállomány is apadni kezd. Ez a hullámzás nagyon jellemző, hiszen a fenyőerdők kevés egyéb élelmet biztosítanak, a magtermés pedig erősen függ az időjárási körülményektől.
A városi mókusok étlapja sokkal színesebb: kiegyensúlyozottabb és változatosabb lehetőségek kínálkoznak. A táplálékbőség hatására az állatok téli nyugalmi időszaka is erősen lerövidül. Gyakrabban ébrednek fel az enyhébb napokon, és indulnak valami harapnivaló után.
A kertben a tájnyelven kelempájsz madárnak is nevezett rágcsálók főleg a fenyőmagot és a mogyorót keresik. A tengelyükig lecsupaszított és a fa körül szétszórt tobozok egyértelműen jelzik a mókus jelenlétét. A mogyorót éles metszőfogaival töri fel, szintén jól felismerhető nyomokat hagyva.
Elvétve előfordul, hogy ínséges időkben a friss rügyeket is megdézsmálja, de komolyabb kártételről nem beszélhetünk. Ugyanúgy téves az a hiedelem, hogy nagyobb kárt tesz az énekesmadarak fészkeiben.
Nyugodt, védett helyen, odúkban építi fészkét. Leggyakrabban akkor kerül szem elé, amikor a hálóhelyéről a táplálkozóhelye felé ugrál. Könnyed eleganciával fut végig a vékony ágakon, s ugrik egyik fáról a másikra. Karmai segítségével nemcsak a fák kérgén közlekedik biztonságosan, de vész esetén a házfalakon is. A hosszú villanyvezetékeken lehet a legjobban megfigyelni, ahogy bozontos farkával egyensúlyoz.
Meglehetősen rendszerető állat, ha egyszer láttuk, amint fáról fára halad, jó esély mutatkozik arra, hogy a következő napokban ugyanabban az időszakban ugyanarra megy. Ha az útvonalán valamilyen akadály keletkezik – például egy időközben kivágott fa –, akkor gyorsan feltalálja magát, és alternatív utat keres. Bár két legfőbb ellensége, a héja és a nyuszt a városban nem veszélyezteti, a kert talajára mégis csak kellő körültekintéssel ereszkedik le.
A tavasz a mókusok párzási időszaka. Ilyenkor megfeledkeznek az óvatosságról, és vad fogócskába kezdenek. Sokszor látni, hogy két vagy akár három példány körtáncot jár egy vastagabb fatörzsön. Fel-le kergetik egymás, néha megállva fitogtatják erejüket. Olyannyira belemerülnek a násztáncba, hogy két-három méterre megközelítik a járókelőket, vagy a forgalmas utcákon rohangálnak.
A nászidőszak után az állatok ismét visszazökkennek magányos hétköznapjaikba. A kis mókusok bő egy hónap múlva vakon születnek meg, de gyorsan fejlődnek, és egyévesen már szaporodnak. Még védett körülmények között is csak két-három évig élnek.
Az őshonos mókus gondtalan életét az Amerikából érkező szürke mókusok nehezíthetik meg. A Nyugat-Európában már terjedő jövevény nagyobb testével, jobb alkalmazkodóképességével kiszorítja vörös bundás társát.
Mivel a szürke mókus a lomberdőkhöz alkalmazkodott, ha terjedése eléri a Kárpát-medencét, itt is előnyben lesz a hazai fajjal szemben. A zöldövezetben élve majdnem mindegy, milyen színű mókusok hancúroznak a fák ágai között, de szívünkhöz mégis a már megszokott vörös állatkák állnak közelebb.

(Barta)