Feszület az Eötvös úton

Az Európa-szerte híres Normafa Panzió és Éttermet 1949. október 18-án államosították, ma már csak két építmény őrzi emlékét: az erdő bejáratához elhelyezett székely kapu, ami régen a panzió előtt állt, rajta az étterem cégtáblájával, valamint a régen bezárt, romos Olimpia szállóval szembeni feszület egy kis kőházikóban.
A feszület, amit anyai nagyanyám, Kovács Jánosné (született Juhász Erzsébet) emeltetett, az elmúlt évtizedekben nagyon megrongálódott, kövei málladoztak, némelyiket elhordták. A keresztre feszített öntött vas Jézus-szobor festése a felismerhetetlenségig megkopott, de az arra járó turisták és a környék lakói mindig gondoskodtak arról, hogy legyen körülötte frissen szedett mezei virág vagy mécses, annak ellenére, hogy nem ismerik a történetét.
Kovács János és Juhász Erzsébet, az anyai nagyszüleim, a későbbi Normafa Panzió és Étterem tulajdonosai 1908-ban az erzsébetvárosi római katolikus, ma Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplomban tartották az esküvőjüket. Ekkor már sikerrel üzemeltették a tulajdonukban lévő „Vadásztanyához” címzett vendéglőt. Ez a Svábhegyen, a Költő utca 9. szám alatt, az általános iskolával szemben, a Költő utca és Diana utca sarkán állt egykor.
Nagyszüleim az egybekelésük után két évvel megvették a Normafánál az Eötvös út 52. szám alatti, File Mihály tulajdonába lévő, 1894-ben épült földszintes családi házat. Házasságuk után három leánygyermekük született, a legfiatalabb, édesanyám 1911-ben már ebben az épületben látta meg a napvilágot. Nagyapám az újonnan szerzett ingatlanhoz 1912-ben italmérésre, 1913-ban kocsiszín és istálló építésére kért engedélyt, ezzel megalapozva a majdani Normafa vendéglőt.
Sajnos az első világháború kezdete közbeszólt, 1914-ben nagyapámat az orosz frontra vitték, fogságba került, majd Szibériába száműzték. Szerencséjére hamarosan szakembereket kerestek a háború miatt megfogyatkozó oroszok helyébe, ő egy kis krími faluba került, ahol szorgalmas munkája miatt nagyon megszerették. Tökéletesen megtanult oroszul, aminek nagy hasznát vette később.
Nagyanyám a világháború közepette egyedül nevelte három kiskorú gyermekét, úgy, hogy közben a svábhegyi vendéglő vezetése is rá hárult, annak minden embert próbáló feladatával. Egyik este, 1915 nyarán, mint mindig, gyalogosan indult el a Költő utcai Vadásztanyából a Normafánál lévő házukhoz. A Diana utcában haladva először elhagyta a fogaskerekű svábhegyi megállóját, majd az Eötvös úton folytatta útját, felfelé a hegyre. Mintegy fél óra alatt elérte a Víztornyot és az annak közelében lévő, hajdani híres Adlitzer kocsmát, ahol egykor színészek, költők, művészek mulattak, de ekkorra már valószínűleg lebontották. Onnan még körülbelül tíz percre volt az otthona.
Alig haladhatott kétszáz métert, amikor megtámadták. Csak isteni szerencséjének, lélekjelenlétének, határozott fellépésének köszönhette, hogy csodával határos módon megmenekült. Még ez év őszén ennek emlékére építette a romantikus stílusban készült, apró, egyszerű feszületet.
Amikor 2014. december elején a Normafa és a János-hegy fái nagy jégkárokat szenvedtek, a feszület mellett álló idős hársfa épségben túlélte a természeti katasztrófát. Az egyház nagy gonddal felújította a feszületet, és 2013. november 24-én Kocsis István, az Istenhegyi Szent László-templom plébánosa megáldotta. Az ünnepségen engem kértek meg, hogy meséljem el keletkezésének rövid történetét.
A nagy érdeklődés, ami az elmondottakat kísérte, arra ösztönzött, hogy nemcsak a feszületnek, hanem a nagyszüleim és szüleim több évtizedes szakmai tudásával és szorgalmas munkájával létrehozott híres Normafa Panzió és Étteremnek az emlékét se hagyjam feledésbe merülni. Ezúton kérem mindazokat, akik bármiféle személyes tárgyaikkal, fényképeikkel, emlékeikkel hozzá tudnának járulni a vendéglő históriájának minél részletesebb feltárásához, segítsék munkámat, és jelentkezzenek a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjteményben (XII., Beethoven utca 1/b, telefon: 457-0501, e-mail: info@hegytortenet.hu).

Kovács Ferenc