„Átérzem, hogy teremtett ember vagyok, ez vezérel”

Elegáns, mosolygó tekintetű hölgy nyit ajtót. Kedvesen rám parancsol, hogy szólítsam Kató néninek, mint a jó ismerősei. Gyengülő látása dacára fürgén mozog mártonhegyi otthonában.
„Nagyon szeretek itt lakni – mondja –, ez a város egyik legszebb kerülete, ötven éve élek benne. Büszke vagyok rá, hogy tehettem valamit a Hegyvidékért” – utal arra, amikor statikai okokra hivatkozva le akarták rombolni a János-hegyi Erzsébet-kilátót, szabadulni akarván a letűnt Habsburg-korszak egyik látványos emlékművétől. Műegyetemi szakértő kollégáival együtt Báthory Katalinnak sikerült bebizonyítania, hogy igenis biztonságos az építmény, s így megmentették az utókor számára. „Örülök, hogy a díszpolgári oklevélen is látni” – mosolyog.
Bár fizikai állapota még megengedné, szeme miatt már inkább lakása ablakából élvezi a környék adottságait: „Sajnos már nem bírok túl sokat sétálni, de egy gyönyörű meggyfa van a balkonom előtt, azt csodálom, amikor tavasszal virágba borul.”
Nem akármilyen família sarja a gyémántdiplomás vegyészmérnök: a történelmi Báthory család somlyai ágának leszármazottjaként látta meg a napvilágot. „Az én élettörténetemből is több regényre futná – mutat körül az éppen rendezésre váró irathalmokon. – Őrizzük az ágas-bogas Báthory család legendáriumát, és annak örülnék igazán, ha a történészek rehabilitálnák Báthory Erzsébetet a hamis vádak alól.”*
Báthory Katalin a kárpátaljai Eszenyben született 1927. január 22-én. „Azon a télen akkora havazások voltak, hogy csak hat hónapos koromban kereszteltek meg – kezdi a visszaemlékezést szép gyermekkorára. – Szüleim természet közeli szabadságban neveltek bennünket, húgommal együtt. Nagyapámnak öt testvére élt a faluban, tágas, kerttel övezett udvarházban. Apám a család megmaradt földjein kertészgazdaságot alakított ki, Prágából, Pozsonyból jöttek a hosszú, gumikerekű kocsik a fürtönként, darabonként selyempapírba csomagolt finom szőlőért és más gyümölcsért. Az államosított grófi birtokokra intézőket neveztek ki, édesapám is állást kapott, így hét falu gazdaságát irányította. Elvállalta a falufejlesztési munkákat is; a szép, oszlopos tornácú házak előtt, némelyik még 1710 körül épült, szakszerűen kiköveztette a főutcát. Aztán amikor már nem volt maradás, az akkori Csehszlovákiából 1945-ben a zöldhatáron átmenekültem Magyarországra, így a beregszászi gimnáziumban megkezdett tanulmányaimat egy sátoraljaújhelyi érettségivel fejeztem be, majd Debrecenben három évet végeztem az Orvosi Egyetemen. Közben férjhez mentem, és 1947-ben megszületett a fiunk, László, akit rövidesen már özvegy édesanyaként kellett felnevelnem.”
Sok tragédia érte élete során Báthory Katalint, mind közül azonban a legjobban talán azt fájlalja, hogy már a fiát is elveszítette, mégpedig utód nélkül.
Később az orvosi helyett a műszaki pályát választotta. Mielőtt felvették volna a Budapesti Műszaki Egyetemre, a kötelező gyakorlati idejét a Belkereskedelmi Minőségellenőrző Intézetnél teljesítette vegyi laboránsként, így az egyetem vegyészmérnöki karára került.
„Harmadéves koromban, 1950-ben a kémia tanszékre hívtak tudományos segédmunkatársnak. Jeles tanuló voltam, és úgy tűnik, képesnek tartottak a fegyelmezett kutatómunkára. A Magyar Tudományos Akadémiára osztottak be, feladatom az akkoriban szokásos technikai és kézi vizsgálatok hibahatárainak meghatározása volt. Azt tapasztaltam, hogy egy adott berendezés alkalmazásakor a hibahatár elsősorban az anyag minőségétől függ. Később az anyagok korrodálásával kezdtem foglalkozni, és 1954-ben átkértek a Telefongyár Vegyi Laboratóriumába, ahol a felületvédelem területén az igazságügyi mérőállomás feladatait láttuk el.”
Később gazdaságmérnöki végzettséget is szerzett, majd áthelyezték a Kohó és Gépipari Minisztériumba a Korróziós Szabványosítási Központ vezetőjének, „annak ellenére, hogy mint párton kívülinek, a káderlapomon az állt, csoportvezetőnél magasabb pozíciót nem tölthetek be” – emlékezik vissza derűsen. Aztán a Magyar Szabványügyi Hivatalba került, ahol a környezetvédelmi részleg vezetője lett műszaki tanácsosi rangban. Az akkori kettőszázötven mérnök közül csak hárman viselhették ezt a címet.
„Szerettem a munkámat, a mi szabványügyi javaslatunk alapján sorolták és árazták be a termékeket. Szűkebb szakterületem a környezet minősítése volt, dolgoztam az OMFB több bizottságának környezetvédelmi munkájában, rendszeresen részt vettem a KGST állandó bizottságainak szekciómunkájában és a környezettel kapcsolatos szabványosítás nemzetközi szervezeteinek bizottságaiban is – sorolja rendkívül gazdag szakmai múltjának főbb állomásait nem leplezett, jogos büszkeséggel. – Hiába voltunk kicsi és viszonylag szegény ország, azért a műszaki területen elég sok invesztíció történt. Mi, szakmabeliek, azon igyekeztünk, hogy a fejlesztések lehetőleg szakszerűen és összehangoltan folyjanak.”
A nyolcvanas évek elején ment nyugdíjba, ám esetében a nyugállomány nem a lazítást, a jól megérdemelt pihenést jelentette. Báthory Katalin a nagyszámú tudományos és civil szervezeti tagsága mellett az 1993-ban alapított Kárpátaljai Szövetség főtitkára volt, a Magyarok Világszövetségében is őket képviselte. Egyéb rangos kitüntetései mellett 1997-ben Beregszász díszpolgárává avatták. A Százak Tanácsa 2015-ben a „Haza Embere” címben részesítette.
A kérdésre, mi táplálja benne a közösségért való igen komoly felelősségérzetet, az egész életében józanul és felelősen gondolkodó ember leghitelesebb válaszát adja: „Az erős református hitem. Átérzem, hogy teremtett ember vagyok, ez vezérel.”

A.

* A vérgrófnő legendája évszázadokon át terjedt, ám a kutatások szerint Báthory Erzsébet sohasem követte el a neki tulajdonított rémtetteket. Koholt vádak alapján indított vizsgálatot ellene unokatestvére, Thurzó gróf, hogy megszerezze a férje halála után Báthory Erzsébetre szálló Nádasdy-vagyont. (http://www.ofakht.hu/erdekes/3-bathory-erzsebet-legendaja)