Biztonságban a netvilágban
Hegyvidéki ONvédelem Program néven átfogó kampányt indított az önkormányzat a gyerekekre leselkedő internetes veszélyek visszaszorítása érdekében. Az online visszaélésekre, valamint azok kivédésének módjaira diákok és pedagógusok képzésével, Szülői Akadémiával és köztéri installációkkal, például a „cukros bácsi” és az „adathalász” figurájával hívják fel az érintettek figyelmét.
„Még ha úgy is gondoljuk, hogy gyermekünk biztonságban van a saját szobájában, bizony, legtöbbször nem tudjuk, éppen kivel beszélget, milyen tartalmakat olvas, kivel találkozik, milyen információkat, adatokat, fotókat vagy videókat oszt meg magáról, milyen üzeneteket küld a számítógépén, a tabletjén vagy a mobiltelefonján. Így azt sem tudjuk, hogy éppen milyen veszélyek leselkednek rá, nem keveredik-e bajba” – vázolta fel Pokorni Zoltán a gyerekek internethasználatával kapcsolatos alapvető problémákat a Hegyvidéki ONvédelem Programot bemutató sajtótájékoztatón.
A polgármester elmondta, hogy az önkormányzat most induló kampányát a kerületi szülők, diákok és pedagógusok körében elvégzett felmérések előzték meg. Ezek egyik fontos megállapítása, hogy óriási különbség van a szülők benyomása és a gyerekek tapasztalata között az internetes veszélyekkel kapcsolatban.
A több mint ezer gyermek bevonásával lezajló iskolai kutatás kapcsán prof. dr. Kósa Éva egyetemi tanár, pszichológus számos érdekes eredményt mutatott fel. Például azt, hogy míg a szülők mindössze 6%-a gondolja, hogy gyermeke olyasvalakivel beszél meg találkozót, akit még sosem látott, csak az interneten beszélgetett vele, addig a gyerekek 21%-a vallott erről. Az is megdöbbentő, hogy amíg a szülőknek csak a 2 százaléka sejti vagy tudja, hogy gyermekének szexuális ajánlatot tettek az interneten, addig a gyerekek 15 százaléka mondta, hogy történt már vele ilyen.
A felmérések eredményei alapján kidolgozott Hegyvidéki ONvédelem Program a figyelemfelkeltő kommunikáción túl képzésekkel, oktatásokkal, klubjellegű beszélgetésekkel segíti a gyerekeket, a szülőket és a pedagógusokat. A komplex program egyik fontos eleme a szeptember 15-én induló, 60 órás akkreditált pedagógusképzés a MediaSmart Hungary Oktatási Kht. szervezésében, amit a Hegyvidéki Önkormányzat finanszíroz. Ősszel a témához kapcsolódó kerekasztal-beszélgetéseken és gyakorlati képzéseken összesen öt alkalommal Szülői Akadémia várja az érdeklődőket, elismert szakemberek – dr. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, prof. dr. Kósa Éva pszichológus, Tari Annamária szakpszichológus, pszichoterapeuta és ismert közéleti személyek, például Szily Nóra, Till Attila, Erdei Zsolt – közreműködésével.
A program kommunikációs kampánya részeként – amelynek koncepcióját az ACG Reklámügynökség dolgozta ki, megvalósításához pedig az önkormányzat mellett a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. nyújtott támogatást – szeptember elején kikerült az „Elveszett gyerekek fala” a Sirály sétányra, azzal a céllal, hogy az arra járókat, elsősorban a szülőket ráébresszék, az interneten kalandozva ugyanúgy el tudnak veszni a fiatalok, mint a valóságban. Ezekben a napokban a polgármesteri hivatal előtti térre, valamint a MOM Sport elé egy-egy figyelemfelkeltő figurát helyeznek ki: az ingyenes internetet kínáló „cukros bácsi” és az „adathalász” a www.hop12.hu oldalra kalauzolja az érdeklődőket, ahol minden részlet megtalálható a Hegyvidéki ONvédelem Programról, s ugyanott lehet regisztrálni a Szülői Akadémiára.
z.